Alapy Gyula – Fülöp Zsigmond (szerk.): Jókai emlékkönyv. Jókai Mór születésének százados évfordulója alkalmából (Komárom. Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület, 1925)

Ölvedi László: Jókai emlékezete (vers)

— 22 — Jókai emlékezete Irta: Ölvedi László A porlasztó Idő sötét malmában Őrlődik rendre minden századév. De tűzoszlopként ragyogó e név, Vezet a puszta éjszakában. Sugára, fénye máig sem fakult, Föltámad véle s jövőt kér a mult. Szülték vajúdó, forró, terhes évek, Midőn kockán egy nemzet sorsa volt, Áld-é a gyermek, vagy átkoz a holt? Örjitő, döntő perc: halál vagy élet. Rab volt a nép, lenyesve szárnyai S e faj véréből termett Jókai. És szólt: én elvezetlek koldus népem. Ahol örök a fény, a nap meleg. Kacagnak ott a boldog emberek, Nem látni terhes gondfelhőt az égen. Az ifjú szép álmok szerelmese, Selyemkarjával ringat a mese. Gonoszság fojt és földre nyűgöz itten, Szabadon messze szállni nem lehet, Bár hívnak távol kéklő tengerek. Itt sorvadunk kesergő, szürke hittel, Magyar Ikarusz: bénán teng alul, Százszor tör égbe, százszor visszahull. Hazug, zsibárus, csalfa mánál Alkossunk szebb és nemesebb valót. . . .. .A mesetenger: látod a hajót? Jókai áll pirosló árbocánál. Fehér hajó, bibor vizekre száll, Röpíti eszme, tiszta ideál.