Alapy Gyula – Fülöp Zsigmond (szerk.): Jókai emlékkönyv. Jókai Mór születésének százados évfordulója alkalmából (Komárom. Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület, 1925)

Alapy Gyula: Patkós Körmendiné

— 158 — a világ, elfér benne mindenki. De a második napon Péter "elégedetten intett szeme vágásával a mester felé, aki félszemmel szintén a fiú kezére nézett. Kedvére dolgozott a kislegény és szombaton, mikor az érdemes céhatyamester a másnapi céhgyiilésbe parancsolta be a tisztes cég tagjait és elöljáróit, átadva a céhládának sallangos kulcsát, amit meg kellett fogni a mesternek és legénynek, azt mondta Körmendi Dávid: — Ferenc, ha tetszik a hely, beszegődhetik. Holnap iesz a céhgyűlés. Kislegénynek heti hat húszast fizetünk. Ferenc megköszönte a gazda szívességét, amint illett. Vasárnap az istenitiszteletek után Ferkó a céhmester előtt beszegődött Körmendi Dávidhoz kislegénynek heti hat ezüst húszasért, meg ellátásért, persze a mosáson kívül. Ez nem járt ki a legénynek, mert a mester felesége csak nem moshat a legényére! A szemérmesen iruló-piruló kis legényke elégedetten ment haza és útközben találkozva Péterrel az elhivta a Fehérló-ba egy pohár borra. Azután hazamentek szépen megebédelni. A mester felesége ugyancsak kitett magáért. Olyan aranysárga tyúklevest tálalt eléjük, hogy a római császár ő szent fölsége is megnyalhatta volna utána a száját. Utána egy kis malacpecsenye következett öntött, töpörtyűs salátával, a módját pedig megadta a finom kapros, turóslepénnyel. Csak úgy remegett a rózsás tányéron Ferkó előtt. Végezetül egy pohár bort is töltött a háziasszony mindegyikőjüknek. Így dukált ez vasárnapon. Addig nem is mert fölnézni a kislegény a tányérjáról. Nem szóltak hozzá, hát illedelmesen hallgatott. Mikor készen volt az ebéddel, akkor találkozott a szeme az érett és a szabad tűzhely rneilett nekipirult szépasszony két villámló szemével, amelyekkel a legényt vizsgálgatta. Ijedten csukta volna le Ferkó máskor oly szófogadó szemeit, de azok most sehogysem engedelmeskedtek neki és vissza-visszatértek az asszony felé, aki, mint a mágnes az acélt, húzta magához és mintegy belé fúródott reátapadó szemeivel a lelkébe. Hogy sütötte azt ez a tekintet! Nagyokat dobbant a szive, mikor a gazda egészségükre kivánta az ebédet. Ferkó ilyen szédülést még sohasem érzett. Azt hitte, hogy az a boriul van. De még este is majd, hogy ki nem verte a verejték, mikor a vacsorához hivták. Az asszonya ott állt a pitvarajtóban és megint végigperzselte a tekintetével. Szerencse, gondolta, hogy a vacsorához már nem járt bor a legényeknek, csak a mesternek, igy azután hamar végére jutottak a vacsorának. Péter, az öreglegény,