Alapy Gyula – Fülöp Zsigmond (szerk.): Jókai emlékkönyv. Jókai Mór születésének százados évfordulója alkalmából (Komárom. Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület, 1925)

Bognár Cecil: Jókai lélekrajza

— 126 — harc kitörésekor forradalmár, republikánus eszméket hirdet, az uralkodóház és az uralkodó ellen élesen kifakad és később egyike Tisza Kálmán leghűbb mamelukjainak; az uralkodóház tagjai iránt való hiperlojalitása szintén ismeretes. Nem is lepődhetünk meg, hogy sokan nagyravágyást vagy haszonlesést sejtettek emellett, különösen azok, akik nem ismerték Jókait. Pedig egészen máshol kell tetteinek rugóját keresnünk. Mindenekelőtt ki kell jelentenünk, hogy Jókai magyar érzését, igaz hazafiságát kétségbevonni nem lehet. Politikájában jóhiszemű volt. Meg volt győződve arról, hogy amit tesz, avval hazája érdekeit szolgálja. Sokkai nagyobb változáson ment át a politikai helyzet a kiegyezéskor, mint maga Jókai és ez a nagy változás már magában is sokat megmagyaráz Jókai politikájának megváltozására nézve. Persze politikai véleményének kialakulásában érzelmi motívumok is vezették és ebben is épen annyira szuggerálható volt, mint másban. A hatalmas politikai vezető emberek imponáltak a naiv lelkű poétának. Nem szolgalelküségből, hanem veleszületett szerénységénél fogva nem tudott velük szemben fölényes és objektiv lenni. Mikszáth azt mondja róla, hogy igazi meleg éghajlatú növény volt, kellett neki a napfény. Az uralkodóház tagjai, különösen Erzsébet királyné meg Rudolf trónörökös, elhalmozták kegyeikkel. Ez valóban boldoggá tette és mindenképen iparkodott hálásnak mutatkozni. Nem a kitüntetés külső jeleire vágyott, hanem jól esett neki a magas helyről jövő szeretet, megbecsülés. Nagy szerénysége teszi érthetővé, hogy a politikában sem tudta magát függetleníteni másoktól. A legtöbb embert elszédítette volna az a világhír, dicsőség, ünneplés, ami őt körülvette. És Jókai dicsősége tetőpontján is szerényen, szinte alázatosan viselkedett. Ha a parlament folyosóján egy miniszter megszólította, felállva felelt neki, mintha csak valami kis alantas, minisztériumbeli tisztviselő lett volna. így viselkedett házának barátaival szemben is. Jókai szelidlelkű, haragudni, gyűlölni nem tudó ember volt De szeretni sem tudott olyan szenvedélyesen, mint azok, akik tudnak gyűlölni. Nem volt igazi benső barátja, még Petőfi sem volt az. Öt is csak akkor tudta igazán szeretni, bálványozni, mikor már nem volt többé élő ember, hanem fogalom, eszménykép. Várta, visszavárta türelmetlenül, epedve akkor, amikor már nyilvánvaló volt, hogy nem térhet vissza. Sokkal zárkózottabb volt, minthogy igazi barátai lehettek