Sebestyén József: Hodža Milán útja (Bratislava : Sekey Viktor, 1938)

Előszó

nemcsak István nádor és Ferenc József főherceg szólt „édes hazájuk nyelvén", hanem V. Ferdinánd is magyarul nyitotta meg a rendek utolsó országgyűlését. „Egyik-másik ősz magyar pilláin könnycseppek ragyogtak, mint egy beteljesedett régi imádság kéjérzetének külső jelei" — írták Márki Sándor és Beksich Gusztáv hatalmas történelmi munkáikban. Bizonyára nincs ember, akit meg ne hatnának az ősz hazafiak könny cseppjei. Itt a legnagyobb cinizmusnak is el kell némulnia. Meg lehet-e azonban érteni, hogy ezek a könnyező ősz hazafiak szívvel-lélekkel küzdöttek az ellen, hogy más nemzet őszei is megérjék azt a napot, amikor örömükben könnyezhetnek, mert régi álmuk, nyelvük érvényesülése beteljesült. Emlékezzünk csak Kossuth zengzetes szavaira a „Pesti Hirlap" hasábjain. A lánglelkü hazafi ezt írja: „A magyar törvényhozás az ország idegenajkú lakosait nyelvüktől megfosztani nemcsak hogy soha nem szándékozott, de sőt elismeri, miképpen a magánélet nyelvviszonyaiba törvény által kény szeritől e g beavatkozni jogtalanság volna, másrészről azonban joga van megkívánni, hogy Magyarországon a közigazgatás —• akár polgári, akár egyházi legyen az — úgy a törvényhozás, mint a törvény végrehajtás, kormányzás, igazságszolgáltatás, közbátorság, rendőrség, egyenes és mellékes adók s közgazdaság körében magyar legyen. Ennél kevesebbet tenni gyávaság, többet parancsolni zsarnokság, miránk nézve mindkettő öngyilkolás volna." Vagyis Kossuth megengedi a nemzetiségeknek, hogy családi körükben és egymás között anyanyelvükön beszéljenek, de már 8