Sebestyén József: Hodža Milán útja (Bratislava : Sekey Viktor, 1938)

Harmadik fejezet: Hodža Milán szárnybontogatása

sást lelkészek, tanítók, lateinerek. Ilyen irodalmi központ volt Liptószentpéteren nagytiszteletű Plech János parókiája is. A Plech név igen jóhangzású a szlovák irodalomban, költeményeit örömmel közölték az irodalmi folyóiratok és szívesen olvasta a közönség. De jó irodalmi neve volt Hodža Andrásnak, Milán atyjának is. A két irodalmár nagyon jól megértette egymást, Hodža András szívesen látott vendége volt a szentpéteri paplaknak. De nemcsak a nagytiszteletű úr látta szívesen a fiatal lelkészt, hanem a papkisasszony is és amikor Hodža András elnyerte a nem nagy jövedelmű, de biztos kenyeret adó parókiát, a szentpéteri Plech-lányt vezette oltárhoz. Hodža Milánt az apai, anyai ágon lelkészi család szülöttjét (még Mihály nagybátyja, a szlovák nemzet nagynevű vezére is pap volt) vallásos evangélikus és szlovák szellemben nevelték. Ezzel együtt járt a szlovák nép iránt való olthatatlan szeretete is. Hodža Milánban ezek az érzések később továbbfejlődtek, minden elnyomott nép iránt való szeretetté. Victrix causa diis piacúit, sed victa Catoni — mondja a latin mondáé. Az istenek a győzteseket szerették, Cato a legyőzötteket. Ez a Cato szíve egész melegével a legyőzött, megtiport, kizsákmányolt és kisemmizett szegénység mellé állott. Az elemiiskolás Hodža Hatesztendős korában iskolába került a korán öntudatra ébredt gyerek. Részeges tanítója nádpálcával tart tekintélyt. Minden gyerek háta fölött ott suhog a fenyítőeszköz, akár megérdemli, akár 43