Sebestyén József: Hodža Milán útja (Bratislava : Sekey Viktor, 1938)

Hatodik fejezet: Hodža és a magyarok

les a földeket visszaadni a gútai nemzet használatába, hiába hivatkozott erre a felségparancsra a két hónappal később kiadott Helytartótanácsi rendelet, a prímás mindig módját tudta ejteni, hogy az igazság útja ne érjen el a gútai földekig. Persze az esztergomi prímások nem azért foglalták el erőszakkal, törvény ellenére a földeket, hogy az ne kerüljön idegenek kezére, hiszen a gútai nemzet tagjai mind egy szálig magyarok és ha szétnézünk közöttük, nem egy alakot látunk, akinél különb magyar a honfoglaló Árpád seregében is aligha lehetett. Nem is azért hamisították meg az igazságot, mert nem akarták, hogy a földek eretnekek kezére jussanak, a gútai nemzet tagjai egytől-egyig hithű római katolikusok. Az esztergomi prímások megrabolták a magyarokat, megrabolták egyházuk hű fiait és mindezt önző anyagi érdekből tették. A paraszt hiába perelte a nagyurat, igazságot nem kapott és amikor föllázadt az igazságtalanság ellen, golyót kapott a szívébe, szuronyt az oldalába és a renitens parasztot börtönbe csukatták, amiért jussát merte követelni. Az új államalakulat első éveiben a köztársaság elnökéhez levet írt a gútai nemzet. Elmondották százhúszéves hiábavaló küzdelmeiket, jártak a tekintetes Karok és Rendeknél, a tekintetes Karok és Rendek szemükbe nevettek. Jártak az igazság forrásánál, az igazság arra kanyarodott el, ahol a prímás rezidenciája volt. Jártak a királynál a bécsi Burgban, őfelsége nem volt kíváncsi hű alattvalóinak panaszára. Erre elkeseredésükben kaszát, kapát ragadtak és betörtek elrabolt földjeikre, egy zászlóalj katona és két század kakastollas csendőr rendet csinált. 162