Sebestyén József: Hodža Milán útja (Bratislava : Sekey Viktor, 1938)

Első fejezet: Egy nemzet élni akar

egységes. Nem beszélünk itt a mágnásokról, akik sohasem voltak magyarok, nem éreztek együtt a magyar néppel, hanem mindig az idegen uralkodócsalád szekerét tolták. Ezek most is Bécsből intrikáltak a törvényes magyar kormány ellen, vagy itthon bénították meg a nemzeti mozgalom erejét, sőt olyanok is akadtak, akik Szentpétervárra zarándokoltak és a cárnak könyörögtek, hogy hazájuk ellen vonuljon fegyveres erővel. Azokról sem beszélünk, akik meggyőződésből, érdekből, vagy hiúságból kivonták magukat a nemzeti kötelesség alól, sőt esetleg a szabadságmozgalom ellen is dolgoztak. Itt csak azokról a tömegekről, jórészt paraszti tömegekről van szó, amelyeket a kormány és az országgyűlés taktikázása mélységesen elkeserített, amelyek rövidesen meglátták, hogy a nagyurak a nagy lelkesedéssel fogadott jobbágyfelszabadítást, robot- és dézsmamegváltást vissza akarják csinálni. Az ország nagyrészének hangulatát mutatja az a történelmi nevezetességű levél, amelyet a siklósi választókerület polgárai Táncsics Mihályhoz, az egyetlen igazán radikális képviselőhöz intéztek. „Hallja kend Táncsics!" így szólítja meg a levél Táncsics stílusában a képviselőt és ebben a levélben nyersen, minden szentimentalizmus nélkül az elkeseredett nép lelke nyilvánul meg. így szól a levél: „Hallja kend Tánesics!" „Hallja kend Táncsics! — Mi úgymint a kend választói, kendbe nagy bizodalmunkát vetettük, midőn megválasztottuk követünknek azért, mert kend nekünk sokat ígért; de a sokbul — mint a kend 18