Híres nyitraiak (Nitra. Dr. Faith, 1939)

7. Erdősi Imre

torává. 1885 őszén a nyitrai papnevelő intézetben találjuk, mint a dogmatika tanárát. 1901-ig tanítja ezt, 1900-ban a jórészt általa szervezett nyitrai felső leányiskola igazgatója lesz. 1906 február 2-án kelt kinevezéssel a budapesti egye­temen az ágazatos hittan tanszékére került. 1916 április 19-én meghalt. Dr. Dudek két évtizeden át Nyitramegyének egyik leg­nagyobb tekintélyű papja volt. Nemcsak egyházi körökben, hanem a városban és a megyében is általános tiszteletnek örvendett. Mint városi és megyebizottsági tag élénken résztvett a közügyekben, tartalmas és mindig a meggyőződés melegétől áthatott felszólalásai esemény számba mentek. Deák Ferenc születésének 100-ik évfordulóján (1903 október 28) Nyitra város díszközgyűlésén dr. Dudek volt a fölkért ünnepi szónok. A nyitramegyei papság az 1897-ben tartott II. autonó­miai kongresszusra őt küldte ki képviselője gyanánt. Rengeteget dolgozott. Évről-évre új kötete jelent meg. A tudományt és az egyetemi katedrát többre becsülte min­den méltóságnál. Egy alkalommal (1910-ben) megyéspüspöke, Batthyány Vilmos gróf Budapesten felkereste őt és fölaján­lotta neki a nyitrai kanonokságot. Dudek megköszönte a jóakaratot, de kijelentette, hogy aimíg dolgozni bír, nem hagyja el a katedrát — amelyről csak a halál szólította el. Hírlapi cikkei a «Nyitramegyei Szemlében» és az általa szerkesztett «Religio» folyóiratban jelentek meg. Művei fő­leg az egyház és a modern eszmék viszonyával és az ó­kereszténység problémáival foglalkoznak. Mint Mihályfi Ákos egyetemi tanár róla tartott emlékbeszédében mondta : a magyar hittudományi irodalom terén úttörő volt.» 7. ERDÖSI IMRE Erdősi Imre Nyitrán született, 1814 november 4-én. Atyja Poleszni Ambrus csizmadia-mester volt, fitestvére, István, az atya mesterségét követte. Nőtestvérét, Franciskát, a mű­helyükben alkalmazott Murinesek nevű segéd vette fele­ségül. A család Nyitrán Poleszni néven alig volt ismert. Elődeik Ausztriából szakadtak Nyitrára és az «Österreicher« név annyira rajtuk tapadt, hogy sokan a család valódi nevének ezt tartották. A gimnázium öt alsóbb osztályát szülővárosában végezte. Iskolatársai közül Mattyasovszky Lipót, kúriai bíró, Tagányi — 11 —

Next

/
Oldalképek
Tartalom