Híres nyitraiak (Nitra. Dr. Faith, 1939)
1. Prohászka Oszkár
innen csakhamar a vorarlbergi Feldkirchbe helyezték át a magyar nyelvben nem jártas tisztviselőt. Itt halt meg az általánosan kedveit, szellemes, temperamentumos Prohászka Domonkos 1879-ben, tüdőizzadmány következtében. Ottokár akkor Rómában volt, mint teológus. Az özvegy a lányával együtt ebben az évben Nyitrára költözött, rokonaihoz és Nyitrán halt meg 1888-ban, gégesorvadásban. Ezek a külső családi viszontagságok írták elő Prohászka első iskoláztatásának első kereteit. A népiskolát 1863. őszén Rózsahegyen kezdte, a negyedik osztályt már Losoncon járta, ugyanott a négy osztályos kálvinista gimnáziumban a gimnázium két első osztályát. A harmadik osztályba Nyitrára került, a piaristákhoz, kik közül a buzgó és nagytudományú Csősz Imre igazgattó volt rá nagy hatással. Nyitrán most édesanyja legidősebb bátyjánál, Felekinél lakott. (A Filberger testvérek egyrésze Felekire, más része Faludira magyarosította nevét, volt olyan is, ki megmaradt Filbergernek.) Feleki tekintélyes kereskedő volt. Prohászka anyanyelve német volt. Anyja német eredetű, atyja német műveltségű, aki kifogástalan németséggel beszélt és írt. A szülői háznak és később is a testvérek egymás közötti érintkezésének nyelve a német. Prohászka szüleivel németül levelezett életük végéig. Prohászka életrajzának fontos dátumai : 1873-ban esztergomi kispap. Hét évig volt a római Collegium Germanicum, az előkelő papképző intézet növendéke. 1881 október 30-án szentelték pappá Rómában. 1882-ben esztergom-belvárosi káplán, 1905—1927 székesfehérvári püspök. 1927 április 2-án meghalt. Dr. Koudela Géza így jellemezte Prohászkát : — Megjelenése megkapóan egyszerű és fejedelmi. Alakja szép, sudár, fenséges. Hangjának lelke van : muzsikál. Gesztusa, akciója : élet. Stílusa : eget-földet összekötő szárnyalás. Mély, tüzes szemeiben, mint a tengerben az ég, az örökkévalóság íartalma tükröződik. Remek alkotású koponyájából a gondolatok niagarái zuhatagoznak. Lelkéből a Szent Lélek hárfa szava reng. Olyan volt, mint a legendás Isten-madara, mely százévenkint egyszer látogat a földre s ahová leszáll, ott meggyógyul, megerősödik, mosolyog és boldogul minden. Akit vállára vesz, akit szárnyára kap. akit _ 4 _