Híres nyitraiak (Nitra. Dr. Faith, 1939)

14. Csarada János - 15. Mérey Lajos

ahol már nem egyszerű a horgászás. Polónyi Géza volt a legutolsó sporthalászunk. Ö nem apró fehérhalakra járt a Nyitrához. Neki az alsóköröskényi malom kerék habjai közt tanyázó harcsák fogása volt célja. Száz kilós nagybajszú harcsa, kitanult ravasz állat, mely ai falu récéjének felét szokta dézsmaként kiszedni. De hát ilyen harcsát nem csak halászni, de vadászni is kell. Nincs háló, mit szét ne szabna egy farkcsapással, nincs halászbot, mely el ne törne egy mozdulatára. Ennek már puska is kell és a horgászbot csak arra való már, hogy a kacsás horogra került és meglőtt harcsát kihúzzák. Nem sok ily hatalmas harcsánk van a Nyitrában. Jóformán minden malomzúgóban csak egy, hisz' még egymást sem tűrik meg. Polónyi azért minden esztendőben megfogta és lőtte a maga óriási harcsáját. Az első nagy obstrukció idején ép egy rendkívül nagy torzonborz bajszos példányt fogott. Ennek borjúnyi fejét politikai ellenfelének, Bánffy Dezsőnek küldte el. A hal többi részét a nyitrai menedékház kapta meg, melynek öreg lakói napokon keresztül sínylették a túlzsíros lakomát. 14. CSARADA JÁNOS 1850-ben Nyitrán született. Jogi tanulmányait a budapesti és bécsi egyetemeken végezte, aztán ügyvéd lett, majd hosszabb külföldi tanulmányutat tett. Első, önállóan megjelent jogtudományi művét 1882-ben adta ki. Ugyanez évben egyetemi magántanári képesítést nyert. Főleg a nemzetközi joggal foglalkozott tudományosan. 1891-ben nyilvános rendkívüli tanári címet nyert, ugyanez évben azt a megbízatást kapta, hogy József Ágost főherceget a jogi tudományokban oktassa. Nagy kézikönyve, «A tételes nemzetközi jog rendszere« 1901-ben jelent meg. 1896-ban nyilvános rendes egyetemi tanár. 15. MÊREY LAJOS Ez a név mint a mesék csudakürtje, búgásával feltámaszt egy elsülyedt ragyogó vüágot. Szikár alakja, melyet a kor ökle sem tudott megalázni, amint végigment a nyitrai uccán, a nyitrai multat testesítette meg. Régi magyar úr volt, ki annak maradt meg a vüág roppant elváltozásában is, aminek ifjúságában és férfikorának delelőjén megismertük : büszkének, hajthatatlannak, méltóságosnak, bölcsnek. Micsoda szónok volt ! Az emlék elszáll az évek ködbefúlt hegysorára és felidézi hangjának lágy aranyát, szívbemarkoló, érzékeny dallamát, majd, ha a hatás fokozása kívánta, érces mennydörgését. A régi megyebizottság volt szerény kerete ennek a páratlan beszédművészetnek, mely a — 22 —