Wallentínyi Samu (összeáll.): Hegyvidéki bokréta. (a szlovenszkói és ruszinszkói magyar írók prózai antológiája) (Rimaszombat. Rábely Károly Könyvnyomdája, 1934)

Darkó István: Szlovenszkói vásár

15 bele. Nem vette le a tekintetét addig róla, amig az is le nem vette a palackot a szájáról. De akkorra az már üres volt. Müllert látta most Jóska maga előtt szálegyedül. Olyan öklöt érzett, hogy majd letörte az asztal szélét, ahogy rátette a nehéz válla mellett kétfelől : — Na német, hol a Göncöl? — A nótában — nevetett Müller, — meg amott, nézd ! Felmutatott a mennyezetre, a festett csillagokra. Jóska felfelé tartott mutatóujjal nyúlt át az asztalon, a hegyével felemelte a német fejét és közelről súgta neki súlyosan : — Nem az te, ha' a csődör? — Miféle csődör? A gácsi ember közbekapta a szavát: — El is felejtettem mondani, hogy ettől a Jóskától vettem a lovat, akit aztán neked továbbadtam... Most már értette Müller is. — Ja azt a lovat. No az bizony alig félóráig volt a kezemen. Pedig arra vettem, hogy hazaviszem. Továbbadtam egy morvának, — Egyszóval nálad sincs már? — Úgy az. Nincs. Jóskában egész garmadával rohantak egymásnak az érzések. Eddig hallgatott a Göncöllel, pedig egész este másra nem fordult a gondolata, csak a hevesvérű, maganövelte, hétfoltos szépjárásúra. Annyira rosszul esett a gácsi embertől, amikor megtudta tőle, hogy már tovább adta, de annyira. Éppen nyilvánítani akarta gorombasággal, rájatámadással a rosszallását, amikor idejött ez a Müller és kitudódott róla, hogy ő a másodkezes vevő. Most még ennél is rosszabb : kótyavetélő. Arra a pillanatra várt, amikor hozzáforduljon : és a Göncöl? Hun van, itt van-e a szin alatt? Akkor aztán kiszaladt volna hozzá, megcirógatta volna a hosszú üs-