Wallentínyi Samu (összeáll.): Hegyvidéki bokréta. (a szlovenszkói és ruszinszkói magyar írók prózai antológiája) (Rimaszombat. Rábely Károly Könyvnyomdája, 1934)

Rácz Pál: A bocskor

97 ismerte a kacagásukat. Azokat a kaján hangokat, amikkel ezek a fiúk vérig tudták bosszantani őt. Meggyorsította lépteit. Nem akarta, hogy ezek a fiúk itt utóiérjék. A nevetés azonban mindjobban közeledett. Szemeskeynek nehezére esett a járás a bocskorban, de azért minden erejéből sietett. Már éppen a kapuajíót csapta be maga mögött, mikor a három kópé utánnakiáltotí: — Jó reggelt árvaszéki ülnök úr... Szemeskey mélyet káromkodott, de azért nagyon vigyázott arra, hogy a felesége észre ne vegye, micsoda szégyen esett rajta. És itt szerencséje volt. Az asszony legszebb hajnali álmát aludta. Talán éppen az urát látta maga előtt abban a remekbe szabott ragyogóan szép csizmában... * * * A hivatalban az alispán volt az első vendége. — Remélem, nem haragszol? Szemeskey jó képet vágott a felelethez: — Ó dehogyis! Jól sikerült tréfa volt az egész... Aztán még fenyegetően hozzátette; — Most legalább rajtam a sor. A kópék egy hétig kerülték Szemeskeyt, de hogy az árvaszéki ülnök egyáltalán nem érdeklődött a csizmája után, lassan feledésbe fúlt a tréfa s még csak a kaszinóban sem nevettek rajta, ha valaki felelevenítette. Így jött el a Márton napja, mely köztudomásúlag a Szemeskey nevenapja volt. Az árvaszéki ülnök e napon akarta visszaadni az alispánnak a szüreti vendéglátást, de a szabadság kedvéért nők mellőzésével, aféle korcsmurit, melyre nem hívott meg másokat, mint akik a szüreten vendégtársai voltak. — Pompás muri lesz! — lelkesedett Csöngedy Pál. — Legalább alkalmunk lesz a szüreti tréfáért kiengesztelni az öreget — mondotta Bornemissza.