Wallentínyi Samu (összeáll.): Hegyvidéki bokréta. (a szlovenszkói és ruszinszkói magyar írók prózai antológiája) (Rimaszombat. Rábely Károly Könyvnyomdája, 1934)

Morvay Gyula: Állatok halála

85 Péter csak állt a tereinben. Körülötte libaganéj szaga, vér freccsenése volt. A másik sarokban utolsót fetrengtek a kimúló állatok. A villanylámpa gyengén világított, kinnt kutyák csaholtak, kocsik kattogtak, az udvarban pedig a gőzgép zuhogott, Zsákkötény volt előtte, kezében kés volt. Feléjegágogott, lihegett egy kövér liba. Az adogató-asszony haja kócos volt és csak nézte Pétert és csak tartotta a libát, amely ott mozgott, mintha hernyó lett volna. — No vágd már ! Péter becsukta szemét és a levegőbe húzott a késsel. Az asszony eldobta a libát. Nem is fetrengett. — jó lesz, jó erős a kezed, csak bele kell jönnöd, mert sebesen kell vágni. A tizedik vágás után az emberek már úgy beszélgettek, mintha már Péter is ott lett volna. Tasi pedig csak húzta a kést, vágta a libák torkát. A terembe egymás után hordták a kalitkákat: libák, kacsák, tyúkok voltak bennük. És a három ember véres zsákkötényével csak vágta a baromfit. Fürdőhelyek számára, kereskedések számára. Szaga volt a vérnek. Péter lába egyre sűrűbben csuszkáit a betonon. Utoljára egy kiskecske került az egyik ember keze alá. Nem egykönnyen adta oda magát és bégetése fájdalmas-gyermekes volt. De az ember csak összeszorította fogát és szinte lerepült az állat feje. Tasi lába megremeget. Ez volt az utolsó vágás, vége a mai munkának. Péter előtt elvonúltak az asszonyok: hajukban tollhúlladék volt, testükről vér gőzölgött. A városka kéményei feldudáltak, este volt, hazamentek a munkások.