Wallentínyi Samu (összeáll.): Hegyvidéki bokréta. (a szlovenszkói és ruszinszkói magyar írók prózai antológiája) (Rimaszombat. Rábely Károly Könyvnyomdája, 1934)

Lányi Menyhért: Tóni drámája

69 tiben lelohadt, inkább valami vad, gyűlölségre hajló és lenéző tapasztaltság bujt fürkésző pillantásába. — Ez a nyálas? — gondolta. — Ez bizony kétezer lámpaüveget se csomagolna be napjában, nem mint ő... És a mancsa, ni mintha bükkfából volna... Ez ugyan, ha megmarkolja a finom fajencet, hát csak darabokban jön ki belőle... De óvatosan féket tett a gyűlölségére és ravaszkodva, csak úgy imitt-amott kérdezgetett : — Aztán melyik naccsága ? A fiú hányavetiségében volt valami ingerlően biztos, valami előre érzett győzelmi tudattal telített harciasság: — Hát a Grünfeld naccsága. — Osztán minek ? — Tudja a jó Ég. Tóni nem tudta, hogy vigyorog-é kamasz képével, vagy a bajusza állása mutatja úgy, mintha mindig vigyorogna. Reszkető kézzel nyitotta ki a raktár vaspántos pléh ajtaját és a kamasz utánamerészkedett. Be se várta a megtiszteltetést, leült az egyik láda sarkára. Tónit ingerelte ez a parasztság. — Tán most jött faluról ... No, ez is jó lesz nekik... Ha a kisasszonyok az irodából leküldik egy pohár vízért, mind az öt ujját bentfelejti majd a pohárban. Úgy érezte, valamivel bántani, nyugtalanítani, kedvetleníteni kellene. — Ne ülj arra a ládára, te... Eltörhetne benne az üveg — riaszgatta, pedig hát üres volt a láda. A kamasz illedelmesen felállt és elsunyított a sarok felé. Nem is nézett vissza a ládára, csak elől bambán összefűzte a két kezét. Látszott rajta, hogy vár. — Nem üveges ... nem ért hozzá — forgatta fejében ravaszul Tóni, amig a sepréshez gyürkőzött... Máskép tudná, hogy ha a láda sarkából messzire kiágaskodik a szalma, akkor megbontották és üres. Talán mégse az lesz... Az új... A helyére pályázó... és ez kissé megnyugtatta.