Wallentínyi Samu (összeáll.): Hegyvidéki bokréta. (a szlovenszkói és ruszinszkói magyar írók prózai antológiája) (Rimaszombat. Rábely Károly Könyvnyomdája, 1934)

Ilku Pál: Vándolok tanár úr

59 meri gyenge volt a tüdőm, mert meghűltem és nem volt pénzem orvosoltatni magamat és csak köménymagos levest ehettem és mert most megint meghűltem a röpiratokkal a hó alatt. Ezért van az egész, a tüdőmről jön ez a láz, jó, hogy ülök, mert lehet, hogy szédülnék is. Az Apám halott arca egyre női a horátiusi verssorok alatt, de már a könyvben nem horátiusi verses lapok vannak, hanem a röpirat. Látom a szót: munkások, az m betű Apám csukott jobb szemét takarja keményen. Szinte sírni szeretnék már. A bal szemét egy óriási felkiáltó jel fedi, olyan kemény, mint egy óriási tölgyfa. A száján ez a szó van a röpiratból : elég volt. Apám nagyon halott és nyugodt és ez azt mondja, hogy igen, már nagyon elég volt. A láz már nagyon tüzesít, szóljak Janinak? Mit mondjak neki? Miért nem veszi ő észre? Egészen furcsa ez, idegen és csak áram futkos bennem. Mit tegyek, elmenjek innen, haza bírok-e menni, ki kísérjen haza? Haza akarok menni, mert nagyon roszszul vagyok. De kit kérjek meg, hogy kisérjen haza ? Senki se kisérheí haza, mert most latin óra lesz, mindenkinek itt kell lenni, mert Ostor biztosan bent lesz és azt fogja mondani, csalásból kisértetem magamat haza, hogy ketten eilógjunk. Most nem akarom. Senki se jöhet velem, én meg egyedül nem bírok elmenni. Szörnyű, a szemem barna folt lesz, mintha két külön szemmel nézném a szememet és csak barna foltnak látom a szemem gödrét. Az Apám halott arca itt van a horátiusi könyvben, a versek átváltoztak röpirattá, amellyel a hó alatt feküdtem és a mellemmel takartam be, hogy ne ázzon el, most az Apám halott arcát födi a könyvben. Azt érzem, hogy az Apám szája mozog és hallom, mondja a szavakat a röpiratot olvassa, amely az arcán van. Jaj már nem bírom, nagyon, nagyon elég volt, olyan ez a láz, mint a folyékony tűz, mindig jobban és jobban szétfolyik az ereimben, nincs menekvés...