Wallentínyi Samu (összeáll.): Hegyvidéki bokréta. (a szlovenszkói és ruszinszkói magyar írók prózai antológiája) (Rimaszombat. Rábely Károly Könyvnyomdája, 1934)
Egri Viktor: Békesség
31 gától lehetetlent ... És hálásak is leszünk, ha áldozatot tudna hozni. Ez végkép kihozta a lányt a sodrából. — Téved, öregem, ha azt hiszi hogy lever a lábamról azzal a rongyos pár száz koronával ... Hát mit akarnak? ... Nem vagyok én elég jó, elég szűz maguknak? Kicsodák, hogy úgy fennen hordják az orrukat?... A hullamosó, akire rá se köp a bátyja! ... Ezt már nem bírta hallgatni az anya. Felháborítóan sok volt a szitok. — Na, ... micsoda szemét ... Szegény Gézám! A lány elébe állt, már nem türtőztette magát, nem finomkodott többé, visszavágott legélesebb fegyverével : — Még maga beszél? ... A fia legyen boldog, ha hozzámegyek ... Engem nem hozott ki senki a bordélyból! ... A szülők kábúltan mentek. A kapuban megfogta Illés az asszony kezét. — Nem mondtam Anna, hogy maradj ... Micsoda piszok, — gyámoltalanul vigasztalta. Nem használt most semmi gyengéd szó. Az anya sírt, ez volt az utolsó lecke, az utolsó megaláztatás. Ezért is csak ő tehet, az ő nyomorult élete. Az ember vár és remél, de nincs felemelkedés és nincs menekvés, benn kell maradni a sárban, a régen eltemetett éveket is számonkérik egyszer... A temetőben valahogy megenyhült. Jó ez a csend, a halottak pihennek a földben és mély hallgatás borul a házra. Este bezárul a temető kapuja, látogató se háborgat, a sírok méla esőben áznak, csönd van, csak a szél nyekergeti a kéménykakast. Illés napközben a dolgát végzi, a kert nem ad sok munkát, temetés se esik mindennapra, este lefekvés előtt békésen elszívhat a konyhában néhány pipa dohányt. Nagyritkán szóbahozza a látogatást, mert érzi, hogy Annát felsebezte a lány beszéde, ha nem is kesergi fájdalmát. Géza nem lesz boldog azzal a teremtéssel. A szerelem elmúlik és aztán ...