Wallentínyi Samu (összeáll.): Hegyvidéki bokréta. (a szlovenszkói és ruszinszkói magyar írók prózai antológiája) (Rimaszombat. Rábely Károly Könyvnyomdája, 1934)

Darkó István: Szlovenszkói vásár

17 vel késsel kaparta le a mennyezetről a Göncölszekerének festett csillagokat. A létráról lejövet hosszasan ölelkezett a némettel és a gácsi emberrel. Papírt, ceruzát kértek és számadást csináltak. — Én legelőször neked nyolcszázért adtam el a lovacskát. — Nyolcszázötvenért én a németnek. — Én a morvának kilencszázért. De már összesen alig volt ezer koronájuk. Szép zöld százasokból legyezőt csinált a gácsi ember, meglegyezte vele jozsinót és a kezébe nyomta. A bőrkabátos, aki este a pultnál a korcsmárossal beszélgetett, azt a felvilágosítást adta, hogy a lovat a morva bizonyosan a vonatra rakta és már el is vitte. Jóska végezetül nekiment Müllernek és szinte megverte. A gácsi ember sokáig csillapitgatta. — ő se tehet semmiről, ne nehezkedj rá i A garádicson fel, az árkádok alatt ki, Jóskában úgy felgyűlt a harag, meg a fájdalom, hogy ki kellett ordítania : — Héjj, Göncöl ! Hol kószálsz ! Elő veled ! Nyomában a dülöngő gácsi emberrel, az olyan nedves némettel, mint az eresz, nekiszaladt a hajnalodó utcának. Hegynek fel szaladtak. Hármat tülkölt a bundás őr a régi toronyban, hajnali három órát jelentett. A gácsi kövér teste elhüppent egy lépcsőn, ráhajtotta a fejét a láncos kőre s már horkolt is. A német kicsit tovább birta. De távolabb ő is csak nekidűlt egy kerítésnek, lecsusszant a tövéhez és végigdűlt a földön. Jóska ordított egyet-egyeí s úgy hágott, akkorákat, szinte a felhőkig ért a lépése. Ott, a szaladó foszlányfelhők között jól látszott még a Göncöl-szekér csilagcsoportja. Feléje rohant Jóska. Üres zsebeit fordítgatta s az elveszett Göncölt nagy hangon szólítgatta. A nap így érte hátba, az árverelés napja.