Wallentínyi Samu (összeáll.): Hegyvidéki bokréta. (a szlovenszkói és ruszinszkói magyar írók prózai antológiája) (Rimaszombat. Rábely Károly Könyvnyomdája, 1934)

Darkó István: Szlovenszkói vásár

17 — Ülj le ide, te zenész, azután osztán azt mondd, hogy honnan származkodsz ? Hol tettél szert erre a cafatos hegyi gúnyára? A zenészember elnyelt egy pohár borí, s közben még beszélt, mint aki szomjas. — Mulyadró... Onnan származók én, Mulyadró... Ezt a gúnyát Tiszócon vettem, Tiszócon... — Csókolom a vörös orrod, — mondta a gácsi ember, — de most ereggy innét. — Ne kûggye el, Kavecsány ur, — mondta a német ember, — elébb egyék a szegény. Odatolta a félbehagyott nagypörköltet a muzsikus elé. Nekiment szegény és kinyalta a tányért is, mint a kutya. A német először szólt Jóskának: — Jozsinót azelőtt, mikor még nem volt Jozsinó, Tajiga Jóskának hitták. A gácsi ember is megengedett a zenész iránt : — Annak. Apja kántor határ mellett. Ipolynál. Józsinó tanitó volt, de nem tett mást, csak hegedülést... Iskolai referát akkor elküldte. Akkortól hegedül errefele. — Kitettek, — mondta a zenész, szétkefélte a zsirt a szája környéki borostákon, — én csak két tudományt ismerek el : a csillagászatíant, meg a zenét. Kinek húzzak, urak? — Nekem világért se, — tiltotta Kavecsány, — még azt mondanák, licencre fel iszok .. A pince bolthajtása elgörbölt Jóskának a tágas ég mennyezete felé. Köd szállott a teméntelen üresség felé, amelyen rátűzve szépen világított a hold és a csillagok. Megdörzsölte a szemét : — Mi a szent? Az ott az ég-e? Rajta a Göncöl-e? Amott la 1 A gácsi ember hunyorgott : — Csak most lása?... Égnek van az kifestve. — Hát mit húzzak, drusza úr? — tette a hegedűt a nyaka alá a halinás.