Wallentínyi Samu (összeáll.): Hegyvidéki bokréta. (a szlovenszkói és ruszinszkói magyar írók prózai antológiája) (Rimaszombat. Rábely Károly Könyvnyomdája, 1934)
Szombathy Viktor: A házasság szentsége
150 Tíz év multán most újra találkoztak. Ahogy a társaság oszladozni kezdett, lehetett úgy reggeli öt óra. Máriássy egyszer csak eltűnt. A cigányok még elhúzták a hazamenők marsnótáját, az üvegeket nagy csörömpöléssel szedték össze a vendéglősök s a lacipecsenye szaga helyett diadalmasan tört fel a májusi virágok illata. Szedelőzködtek. Baján Ágnes most került vissza ismerőseihez. Boldogan, pirosan, beszélni azonban nem beszélt. Ez a fáradt reggel már nem is volt arra alkalmas. Máriássy kocsit fogadott az erdőszélén, — néhány elszánt fiákkeros várta a jószerencsét, — aztán behajtatott a városba. Egyenesen hazament. Reggeli hat óra lehetett. A sógor már kinn állt a verendán s a futórózsatöveket figyelte. Máriássy leugrott a kocsiról. Pénzt dobott a kocsisnak, a pénz a lovak közé hullott, de Máriássy ezzel már nem törődhetett, fontosabb dolga volt. Házanépe még aludt. Máriássy berontott a szobába s felrántotta a spalettát. Mint nálam : otthon sem készült hosszú bevezetéssel, hanem rögtön a dologra tér t : — Csomagolok, megyek ! — ordította a szoba közepén. Először senki sem figyelt a kiáltásra, álmos gyerekfejek emelkedtek borzasan s az asszony csodálkozva nézett körül. — Hol voltál? — kérdezte szemrehányás nélkül, de Máriássy mindenképen azon volt, hogy megzavarja a békét. — Csomagolok, megyek ; Itthagyom a házat, itthagylak benneteket, nekem ebből az egész életből elég volt ! Még akkor sem értették teljesen. Máriássy nem is magyarázott, a padlásra rohant, két bőröndöt cipelt le onnét, a táskába lázasan dobálta bele ruháit, könyveit, közben olyanokat mondogatott, hogy a fontosabb holmikat viszi csak el most, a többiért majd érte küld, de
