Wallentínyi Samu (összeáll.): Hegyvidéki bokréta. (a szlovenszkói és ruszinszkói magyar írók prózai antológiája) (Rimaszombat. Rábely Károly Könyvnyomdája, 1934)
Szenes Piroska: Szerelmi történet
154 gondoltam én, esküszöm, ha bármily forróság fogott is el kérem a három év alatt. Mégis vesztemre, mi történt velem ! ... — Mondja. — Vártam a vallomását szigorún és szelíden, mint egy jó gyóntató. Nekem meg kellett ezt hallgatnom, és neki el kellett mondania. — Úgy volt az, kérem, hogy én ezen a tavaszon már nagyon egyedül voltam. A sógornőm egész nap kötekedett velem, nem volt aki, védelmezzen. Ha panaszkodtam a szomszédoknak, a sógorom fenyegetett; úgy elvadultam, hogy már nem is beszéltem senkivel ... A tüzelőfámat, ami a közösből járt nekem, magam fűrészeltem az udvar végén. Mert a legnagyobb lánykámat beadtam a városi iskolába — szép lányka és okos, szeretne már polgári viseletben járni — hát az már elmegy reggel félhétkor és csak későn délután jön haza. A második a falusi iskolába jár, a harmadikba. Dehát még gyönge ahhoz, hogy segítsen. Egyedül húzom a fűrészt, úgy meg nehezen megy a munka. Egyszer csak átkiált a szomszédból a fiú, Jankó : — Várjon csak, néne, jövök magának segíteni I — azzal átugrik a palánkon. Én ezzel a Jankóval akkor beszéltem utoljára, mikor a fülét tépáztam csirkekergetés miatt, vagy tíz évvel annakelőtte.§Most"lehet tizenhét éves. — No — mondom neki — rendes gyerek vagy Jankó, hát csak segíts, ha akarsz! Vidám lettem és ő is nevetett, hogy a szája a füléig ért. Estére felfűrészeltünk egy méter fát, mégis frissek és vidámak voltunk. — No — mondom Jankónak — gyere, igyál meg velünk egy bögre jó forró kávét! — Mert a lányocskáim már mind otthon voltak. De ő csak nevetett, fejét rázta és visszaugrott a kertjükbe. Kijön éppen a sógorom, látja ezt és azt mondja:
