Wallentínyi Samu (összeáll.): Hegyvidéki bokréta. (a szlovenszkói és ruszinszkói magyar írók prózai antológiája) (Rimaszombat. Rábely Károly Könyvnyomdája, 1934)
Szabó Béla: Mindenkinek része van benne
124 szétszórt szalmán, egymás mellett fekve, hevertek a sebesültek. Kidülledt véreres szemükből ordított a fájdalom. Tehetetlenül vergődtek ott a saját és mások piszkában, mint gazdátlan beteg állatok. Vigyáztam, hogy meg ne lopjanak, pontosan hoztam hasa a pénzt, egy fillérnek sem volt szabad hiányozni. Akinek nem volt pénze, attól takarót, szíjjat vagy egyéb értéktárgyakat kértem. így hagyta meg az anyám és én ezt megértettem teljes egészében verejtékszagával és ízével. Én láttam, hogy mennyit dolgozott. Hajnalban kelt fel, lámpafény mellett dagasztott, lábujjhegyen járkált, nehogy felébresszen bennünket. Órákon át kuporgott a tüzes kemence előtt, fényes arcát megvilágítota és égette a tűz, fekete szemében a kemence lángja lobogott. És késő éjjel, mikor már mindenki aludt, fáradt, összetört testtel, ruhástul dőlt az ágyra és erőtlenül húllt álomba, mint egy mély feneketlen kútba. Igen megértettem őt és hogy méltó legyek nozzá, pontosan kellett elszámolnom. Kedves, mosolygó volt ilyenkor az arca és én minden lehetőt megtettem, hogy így lássam. Innen származik a bűnöm, a szegénység legtisztább forrásából ered. Szemétdombból buggyannak néha ilyen források. Hadd mondjam el : bűnömben, mindenkinek, kivétel nélkül része van ! Téli hajnal volt, kinn erős hóvihar tombolt, mikor anyám lágyan megérintette gyenge vállamat. Több sem kellett, már le is ugrottam az ágyról, arcomat hideg vízzel mostam le, szótlanúl magamra húztam foszladozó ruhámat, rá aranygombos télikabátomat, mely kopottan került hozzám egy család jóvoltából és örülni igazán csak a fénylő aranygomboknak tudtam. Pár perc alatt útra készen álltam a kosár süteménnyel a kezemben, de anyám már ott állt egy csésze forró teával. Szótlanúl felém nyújtotta és én kiittam. Mielőtt elmentem, még egyet igazított kabátom gallérján, rámnézett, beburkolt a
