Wallentínyi Samu (összeáll.): Hegyvidéki bokréta. (a szlovenszkói és ruszinszkói magyar írók prózai antológiája) (Rimaszombat. Rábely Károly Könyvnyomdája, 1934)

Sándor Ernő: A gyáva hős

107 hirtelen arra gondolt, hogy Páczay zászlós nem volt itt például a szeptemberi rohamnál. — Valami kórházban dekkolt, bizonyára — gondolta magában szinte akaratlanúl. Most megsuhogtatta kis nádpálcáját és rávágott a horchposzt hátára. Nagyon megbánta, de rögtön felmen­tette magát. Ez szinte egyéni akciója volt a nádpálcájának, oly gyakran szokta meg, hogy nem is tehetett róla. — igenis, kapitány úr, — szólalt meg a horchposzt, mintegy válaszolva a nádpálcának. — Mi az, hogy igenis?! — kérdezte ingerűit mo­sollyal a kapitány. — Igenis, Fendrik úr Páczay cúgjától vagyok jelen­tem alássan. Geffert kapitány elmosolyodott. Egyetlen ugrással ott termett a kilövési helyen és akkor rögtön látta, hogy Orrondival beszél. Orrondinak azért hívták ezt a bakát, mert hatalmas krumpliorrán kívül neki volt a legnagyobb érzéke ahhoz, hogy meg lehessen tudni, mikor támad a muszka. Egy­szóval Orrondi érezte meg leghamarább a „büdös"-ét. — A nadrágod be legyen varrva. Meg vagyok értve, du Lausbub?! Még mielőtt válaszolhatott volna Orrondi, el­tűnt Geffert kapitány. II. Tulajdonképpen nem is érte váratlanúl Orrondi köz­lése. Mindig érezte, hogy Páczay zászlós nem tartozik a megbízhatók közé. Sőt, most már joggal gyávaságra is gondolt. Megsuhogtatta nádpálcáját és egyszerre csak elébe meredt Páczay vérszegény, de szerinte kihívó arca. Geffert kapitány megállt egy pillanatra. Szégyelte magát e vízió miatt. —Hát már ennyire vagyok? — kérdezte önmagát némán.

Next

/
Oldalképek
Tartalom