Wallentínyi Samu (összeáll.): Hegyvidéki bokréta. (a szlovenszkói és ruszinszkói magyar írók prózai antológiája) (Rimaszombat. Rábely Károly Könyvnyomdája, 1934)

Sándor Ernő: A gyáva hős

105 vágott a tunyán unatkozó köd foszladozó fátylán, ügyes iparkodással igyekezett fölfelé a sok-sok vézna kis füstoszlop, amely az orosz svarmkályhákból szinte békebeli szelídséggel kezdett kitódulni. A két állás itt nem volt egymástól messzebbre mint hatvan-kilencven lépésnél. Hetek óta olyan fáradtság ülte meg a harcvonalat, hogy szinte unatkoztak a bakák. A szeptemberi áttörési kisérlet után előrelátható volt ez a kifulladás, de hogy ez ennyire gyorsan álljon be, arra senkise gondolt. Geffert kapitány, aki végig csinálta a szeptemberi rohamot, most végignézett a két állás közt elhúzódó mezőn és a decemberi hó dacára csaknem pontosan tudta ellenőrizni az orosz gránátok tölcséreit, melyek sűrű distáncra úgy feküdtek egymás mellett, mintha roppant bélyegzőkkel lyukasztották volna át a mezőt. Hirtelen arra gondolt, hogy ez a mező nem más, mint valami nagy és fontos okmány, melyre egy felső parancsnokság, talán maga az Úristen sütötte rá a bélyeget, hogy érvénytelen. Hogy az élet, a munka, a megművelés számára nem jöhet többé tekintetbe. Pillanatra elborúlt a tekintete, a háború kilátástalan, fekete színei kavarogtak előtte, de nem tudott erre sokáig gondolni, mert a szeptemberi roham minden fázisa pontosan újjáéledt az emlékében. Közben ő maga sem vette észre, mikor ugrik le a kilövési helyről. Az egyik dekkung felől harmónikaszó ütötte meg a fülét. Megállt. Hamarjában nem tudta, merről jön a hang. Egy pillanatra azt hitte, hogy odaátról. Mert furcsának tetszett előtte a dallam. Jobban kezdett odafigyelni, de még így is nehezen ment a tájékozódás. Az árok fölött kis hajnali szél csatangolt, ez megtévesztette. Csaknem nyugtalankodni kezdett, amikor egy másik hang szólalt bele ebbe a zavarba: — Firte kompani lógráben horposzt.