Jócsik Lajos: Hazatérés, Tájékozódás (Pécs. Janus Pannonius Társaság, [1942])

A tettek színhelyén - 4 Az Ipoly hídján

74 élményét szinte a felszabadulás utáni napon. „Miért éltünk akkor húsz esztendeig kisebbségben?" — kérdezte — s bevallom, erre én sem tudtam neki hamarjában megfelelni. Ebben az időben Ferenc más szomorúságokról is beszélt s ekkor én egy új oldaláról ismertem meg őt. Rendezői csalódása egy más csalódást, mégpedig szerelmit juttatott őszinteségébe. S ekkor tudtam meg, hogy Ferencnek mindig nagy problémát okozott a párválasztás, ámbár erről nagy szeméremmel mindig hallgatott. Zömöktermetű mongolos, tehát kiugró pofacsontos arcú, szélesvállú fiú volt Ferenc, mintha tegnap szakították volna el az eke mellől és öltöztették volna mérsékelten divatos középosztályi viseletbe. E „népi" külső alatt viszont rendkívül finom és érzékeny, valamint nagyratekintő egyéniség lakozott, ciki a nőben méltó társát kereste s megvetette az ürességet és léhaságot. A szövetkezeti ellenőri utazgatásai során megismerkedett egy paraszti származék tanítónővel. Mutatta fényképét. Erős, egészséges típus volt, televény, Ferenc osztályából származott, s mint ő mondta, nem volt nagyon csiszolt eszű, de csiszolható és nevelhető, „majd én megnevelem", csillogtatta szemeit Ferenc. Később aztán megtudtam, hogy közbelépett egy szemrevalóbb jegyző, vagy efféle, s Ferenc egy csalódással gazdagabb lett. Ekkor már egész elméleteket dolgozott ki arra, hogy a származás mennyire meghatározza az egyén fizikai állapotát is. Az ősök foglalkozása nemzedékekre eldönti a lemenő külsejét, termetét is — mondta. — Lásd, az én tartásom olyan, mintha az ekét éppen most vették volna ki a kezemből. — Emlékszem egyik beszélgetésünkre — s Te is olyan vagy, hogy nem hazudtolhatod meg fizikai munkás őseidet — fordította elméletét én felém is. Tréfára fogtam a dolgot s azt feleltem neki: — Tudod milyen vagyok én Ferenc? Olyan, mint egy székálló legény, mintha most léptem volna ki egy kisvárosi mészárosszékből, ahol félökrökkel vesződtem volna egy fél életen. — Ferenc szemei lobbantak egyet, s azóta csak székálló legénynek szólított. Pesten egy reggel, amikor vendégem volt, felvettem bátyám fürdőkabátját. Ferenc nem tudott a nevetéssel betelni. Nagyon komikus figura lehettem neki fürdőkabátban, ha jól emlékszem azt mondta, hogy „úgy áll egy székálló legényen a fürdőkabát, mint tehénen az úszónadrág vagy a frakk", Ferenc az utolsó találkozások idején legtöbbet arról panaszkodott, hogy nem találja helyét, hogy nincsenek társai a vidéki környezetben. Nem ivott és nem kártyázott, estéivel nem tudott hát sokszor mit kezdeni. Nem tudta megépíteni a családi élet fedezékét sem, mert nem lelt párt magának. Elmúlt a közgyűlés is, közösségi szervező feladatokra nem nyílt alkalom. Munkája az volt, hogy a szállítóleveleket egy jegyzőkönyvbe bejegyezze. Egyszerre csak annyira elveszítette figyelme összpontosító képességét, hogy a szállítólevelekről nem tudott három adatot egymásután a jegyzőkönyvbe bejegyezni. A kifutógyerek diktálta „a mérnök úrnak" az adatokat s kollégái is gyanús mosolyokat váltottak körülötte. De ugyanakkor értelmes cikkeket tudott írni a szövetkezeti közlönybe, s a legkomplikáltabb kérdéseket is nagyszerű logikával tudta megfejteni. Emlékszem, hogy más beosztást szeretett volna kapni, szerette volna, ha megbízzák, hogy csak a szövetkezeti újságokkal foglalkozzon s a szövetkezés eszméjének propagálására fordítsa minden erejét. Vívódásai közepette betegszabadságot kért a vállalattól. A betegszabaság után már nem ment többet vissza a vállalathoz. Egyik barátja, a szövetkezeti közlöny szerkesztője elbeszélte búcsúzásukat. Csak tőle búcsúzott el. Bement hozzá a szerkesztőségbe, de a búcsú után nem tudott még elmenni, mintha még lett volna valami fontos közölnivalója. Aztán