Jócsik Lajos: Hazatérés, Tájékozódás (Pécs. Janus Pannonius Társaság, [1942])
Hazatérés - 9 Álom a valóság tükrében
19 A mappás talán új. térképet ír, De másként minden régiben marad, Csak egy darabig sok lesz a friss sír. Mi megnyugszunk, a szívünk mit se kérd, A föld valahogy döcög majd tovább, És lassú erők lemossák a vért. Így mutatta az álom a visszatérést, de mi felszántottuk a bekövetkezett eseményeket s azt láttuk, hogy a szántás nem vetette ki az álom minden magját. A legfontosabb, a visszatérés álma, ott volt mindenki lelkében s élt, csírázott. Reményik ezt a versét 1918-ban írta, abban az időben, amikor megtépdestek bennünket, amikor fizikai fájdalommal fájtak az események. A költő akkor úgy érezte, hogy a fizikai fájdalom áldozatát hozzuk majd, ha „egyszer mégis csak vége lesz." Talán tisztítóbb és megtisztítóbb lett volna, ha a hazatérésért valóban fizikai áldozatokat is kellett volna hozni, figyelmeztetőbb lett volna talán ez s olyan, amiből erkölcsi készleteink gyarapodhattak volna, mert hisz az elszakítottság is a fizikai fájdalmakkal nevelte erkölcsünk. Egy szónok azonban azt mondta egy felszabadulási ünnepségen, hogy abban van a történelem igazságszolgáltatása, hogy amit egykor ceruzával vettek el tőlünk, azt ceruza adta vissza. Csak jobb lett volna, ha a kisebbségi magyarságnak több része, több személyes köze lehetett volna ehhez. A távoli ceruzavonásokból nehezebben lehet erkölcsi és érzelmi tanulságokat levonni. A mi tetteink tovább éltek volna. A ceruzavonások lassan elfelejtődnek. Reményik versének az érvényét azonban meg lehet menteni. Úgy lehet megmenteni, ha azokra a változásokra is kiterjesztjük, amik a hazatérés óta végbementek bennünk. Formálódtunk, hatásokat kaptunk, lassú erők munkálkodtak rajtunk s átalakultunk, ami nem ment mindig bajok nélkül. Az átalakulás izgalmában nem egyszer izzadtunk verejtéket, volt tehát lemosni való is rólunk. Amint tehát sorakoznak az évek, Reményik álma valószerüsödik az időben. Néhány esztendő és eljutunk oda, hogy, „aki visszatérni bírt, számon mit se kér, kit se átkoz", s a valóság az álommal azonosul. r
