Brogyáni Kálmán: Festőművészet Szlovenszkón. Tanulmány (Kassa. Kazinczy-Könyvtár, 1931)

A szlovákok

51 eredményebet a maga teljes egészében nem is hoz a szlovák piktúra, kiszélesedik ez alapjában véve korszerűtlen, retrográd művészettel, de amelynek fejlődéstpótló hivatása mégis kétségtelen. Dominik Škutecký hagyományai ébrednek újra Alois Strufiár píkturájában. Kohóképeket fest. És tájakat. A nagy felületeket kedveli. Ódon, a leépítés és a gyárak elől sorra megszűnő szlovenszkói üstkészítő-műhelyek és ércolvasztók világát festi. Az izzó érc sárgás-fehér fénye rőt vörössé válik mire széthull a sötét műhelyben és a dolgozó embereken. A fénynek ezt a játékát fogja meg Struhár. Naturálisan, nagyméretű vásznakon festi meg hangulatosságukat, anélkül, hogy akár a világítási effektusok, akár a formák lehetőségeit kihasználná. Ahogyan a jelenet a valóságban szemei elé került, azon módon rögzíti vászonra. Nem keres problematikát a píkturában. Megelégszik avval, amit a nyugalmas szemlélet nyújt. A színpadias mozgáshiány is erről tesz tanúságot. Festői objektumnak tekinti, anélkül, hogy valami bensőbb kontaktusba kerülne vele. Julius Koreszka és Jaroslav Votruba tájképei a hangulat erős megérzéséről tesznek tanúságot. Koresstka simán, lefokozott féltónusokban fest, a fények és a kiderült félárnyékok helyén most felgyúlnak a színek. De Koreszka színei nem csengők, a kép tárgyi egységéből kíhangzók. Hangulati egységben tartja a képet és finom ködszerűen egybehangolja a színek és tónusok harmóniáját. Dunamentí partképei,pozsony vidéki tájképei némelyikén utolérhetetlenül nyugodt és tiszta a vidék lokális hangulata. 4*