Brogyáni Kálmán: Festőművészet Szlovenszkón. Tanulmány (Kassa. Kazinczy-Könyvtár, 1931)
A szlovenszkói festészet
35 meg a népi elem nélkül. Különlegességet, etnográfiai ritkaságokat kapunk belső művészet helyett, mintha a képek jelentőséget csakis témájukkal kapnának. Ami a téma objektív szemlélete mögött a piktúra formanyelvén elmondható tartalom, az hiányzik. De ez Szlovenszkó eddig nem tárgyalt művészeti kérdése is. Lehetséges-e a forradalmak utáni nagy művészeti eredmények után a szlovenszkóí local couleur? Nem elkésett törekvés-e ez, a szintétíkus korkifejezésből való lemaradás veszélyével ? A feleletet a mai szlovenszkóí piktúra már megadta, mely jókora anyagot dokumentál Szlovenszkó etnikai lényegéből, spontán és a további utat lezárva. A szlovák festészet is megtette azt az utat, amit a magyar festőművészet tett meg a népies nemzeti romanticizmus idején. Akkor, a nemzeti szabadságmozgalmak idején, a nemzeti önmagáratalálás kora zajlott, telve ujjongással és büszkeséggel. A korszerűtlen rendi uralom végső napjait élte. A szociális igazság a nép nevében jött. Az irodalom megújhodott a népköltészet kultúrkincseiből, a népdal, népmese gazdagságából. Az érdeklődés előterébe került paraszt így vonul be a piktúra témakörébe is. Petőfiék kortársa, Barabás Miklós megfesti a magyar falu népét : a parasztot. A felébredt nemzeti érzés, az irodalom hatása alatt, a festőművészet témakörébe vonja a magyar tájat. Az eddig egyhangú, föl nem fedezett Alföld rejtett szépségeit, a Balatont festői partjaival, a roskatag halásztanyát. 3*