Brogyáni Kálmán: Festőművészet Szlovenszkón. Tanulmány (Kassa. Kazinczy-Könyvtár, 1931)
Jegyzetek
121 számot tudott megérni. Legújabban az Sz. U. M. és a pozsonyi Képzőművészeti Egyesület keretében tömörült építészek vállaihoztak egy képzőművészeti folyóirat kiadására. Ez a „Fórum", melynek négy száma jelent meg eddig Szőnyi Endre műépítész szerkesztésében. Gustave Courbet (1819—1877). A XIX. század festészetének első nagyjelentőségű harcosa és úttörője. A művészeti küzdelmekkel paralell Zolával és Proudhon-nal együtt a társadalmi és politikai síkon, a demokrácia és a szocializmus eszméiért küzdött. Résztvett az 1871-es párisi kommune-ben. A művészeti bizottságnak volt a z elnöke. A kommune bukása után Svájcba emigrált, ott is halt meg. Fiatalon a klasszikus és romantikus minták után, majd a spanyol és hollandi festők után indult. Ezeknek realizmusa elősegítően hatott az ő kibontakozó naturalizmusára. Ö lett a modern naturalizmus megteremtője. Első munkái hús és vér valóságlátásával nagy megbotránkozást keltettek, amit fokozott még nyers és harcias politikai szereplése, úgyhogy sikerült a közfigyelmet a festészet felé fordítania. A műteremfestéssel szemben a szabadban való festést hirdette. Ilyen képe a híres „Kotorok". Eletének vége felé már tovább fejlődött a naturalizmus az impresszionizmusban, de reá ez nem tett semmi hatást. A plasztikus formaábrázolást és a térnek tagolását tűzte ki maga elé. Az újabb művészetben a kubisták ezen courbeti hagyományokat tovább fejlesztették. Q Plein-air. A szabad levegőn való megfigyelése a dolgoknak. A szabad levegőn a napfény és a színes tárgyak egymásmellettiségéből új, gazdag színlátás keletkezik. A szabad levegőn való festés nyitotta meg útját a színfejlődésének a képen. A pleinair, a szabad levegő ellentéte az eddigi clair-obscure, a világossötét, a szoba- vagy műteremvilágosság szórt fénye. S Eduard Manet (1832—1883). Az impresszionizmus diadalra juttatója és festői mozgalmainak vezére. Az akadémizmussal indult, de hamar fölszabadította magát alóla és érdeklődése azon régi mesterek után fordult, akik művészetükben öntudatlanul az impresszionizmus magvait hordozták. Frans Hals, Velasques és Goya voltak ezek. Első forradalmi lépése az 1863-ban festett Dejeuner sur ľňerbe, majd az 1865-ben kiállított Olympia című képei voltak. Ezek körül indult meg az új művészeti harcnak a hulláma. Az első inkább merész témájával, a második már a sötét alap nélküli síkban tartott világos színezésével tűnt föl. Az Olympia csak kezdet volt.
