Matolay Géza (szerk.): Felvidékünk – honvédségünk Trianontól-Kassáig. Történelmi eseménysorozat képekkel (Budapest, Vitézi Rend Zrinyi Csoportja, 1939)

Ipolyság ( Marschalkó Lajos)

— Esküszünk! Esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk! A sajtó-autobuszról leugrik vitéz técsői Móritz Kálmán huszárszázados. A gyerekek feléje nyújtják pici karjukat, apró zászlócskáikat. Hiszen ő most az álmok vitéze. Ö az első magyar huszár. Ö róla álmodtak fehér ágyacskáikban. És most, hogy az álom valóra vált, a nagy piros-fehér-zöld lobogó árnyékában a gyermekek egyszerre körülkapják az álmok vitézét. Rácsimpaszkodnak. A nyakába másznak. Arcához dörgölik selyempuha arcocskáikat. ölelik, csókolják: — Huszár bácsi! Édes, szép magyar huszár bácsi! Csakhogy megérkeztél! Már jönnek a mi honvédfiaink is. Virágesőben. Zúgó, tomboló éljenorkántól kísérve. S amikor a térbe torkolló utcán feltűnik az első váci kerékpáros, az emberek átszakítják a kötélkordont és megrohanják a magyar katonákat. Lecsókolják arcukról az országút porát. És ettől kezdve jönnek, egyre csak vonulnak a csapatok s nyomukban harsog, követel a kiáltás: —• Mindent vissza! Mindent vissza! Most, hogy jobban körülnézünk, látjuk, hogy nemcsak Ipolyság ünnepel itt. Éjszaka átszökött a határon a környékbeli községek ifjúsága. Azt mondják, vissza se mennek, majd csak a magyar csapatokkal. Eljöttek a lévai fiatalok, de érkeztek Nyitráról, Pozsonyból is magyarok, akik nem bírják már kivárni a szabadulás percét. A vármegyeházáról kihozzák Hont vármegye régi lobogóját. Húsz évig ott porosodott a leltárban. Húsz évig nem volt szabad kitűzni az ősi vármegyeházára! Ma kiszabadult ez a rab lobogó is! Még egy negyedórai izgalmas várakozás, azután az utca kanyarodójánál feltűnik vitéz Padusiczky Alfréd ezredes, a budapesti i. honvédgyalogezred parancsnoka. Az ezred törzsével együtt lóháton, rohamsisakban vágtat be a térségre. Nyomában döngő léptekkel jönnek végeláthatatlan sorokban a felvirágzott honvédek. Ott állanak fel a vármegyeháza homlokzatával szemben. — Éljen a vitéz magyar hadsereg! — kiáltja valaki és nyomban mintegy forró gejzir szökik, zúg fel a tömeg kiáltása. Még egy pillanat és a honvéd hangszerekből felszárnyal a Hiszekegy, majd a Himnusz. Eddig csak magukban suttogták, lehalkított rádión hallgatták, most ötezer ember úgy énekli itt a magyar imádságot, mintha egy pillanat alatt ki akarná pótolni húsz esztendő minden némaságát. A földig hajolt zászlók, a katonaarcokon lepergő könnyek csodás perce ez. A Himnusz után újabb éljenvihar. Horthy, Hitler, Mussolini neve kavarog az éljen-fergetegben. Közben vitéz Padusiczky ezredes leszáll lováról és megindul az ősi megyeháza felé. Az erkélyen már várják Ipolyság magyar vezetői. Mielőtt megkezdődnék az ünneplés, Szombathy Pál alezredes áll szembe vitéz Padusiczkyvel: — Ezredes úr! Alázatosan jelentem, az Ipoly hídját megszálltam. Ezredes úrnak átadom a várost. — Magyarország nevében köszönöm. — szól a kemény, katonás felelet. - 76 —