Matolay Géza (szerk.): Felvidékünk – honvédségünk Trianontól-Kassáig. Történelmi eseménysorozat képekkel (Budapest, Vitézi Rend Zrinyi Csoportja, 1939)

Komárom (Dr. Kapy Rezső)

Az első tanácskozás este fél tízig tartott. Ekkor jött ki a tanácsterem­ből vitéz Kolosváry-Borcsa Mihály sajtófőnök és tájékoztatta az újságírókat a történtekről. A tárgyalás megkezdésekor a magyar bizottság azt kérte, hogy a tár­gyalások sikeres lefolytatásába vetett bizalmuk jeléül a csehek október 9-én éjféltől számított huszonnégy órán belül adják át a magyar hatóságoknak Sátoraljaújhely eddig cseh kézen volt vasúti állomását és ugyanettől az idő­ponttól számított harminchat órán belül Ipolyság városát. A cseh bizottság ezt a magyar kérést rövid tanácskozás után elfogadta, csak azt kérte, hogy a Sátoraljaújhely állomáson átmenő vasúti forgalom továbbra is fennmaradjon, a nehéz hadianyag szállításának kivételével. Jtzután a két bizottság megkezdte a részletes tárgyalásokat. A magyar bizottság kifejtette, hogy a müncheni döntés a népi elv alapján áll és minden stratégiai, gazdasági vagy közlekedési szempontokra való tekintet nélkül az összes magyarlakta területek visszaadását követeli. A cseh bizottság tagjai csak bólogattak és mindent végighallgattak. Azután kérték, hogy — miután még maguk között foglalkozniok kell az üggyel — másnap hétfőn délután két órakor folytassák a további tár­gyalásokat. Az első tanácskozás után Tiso miniszterelnök a csehszlovák kormány nevében a szomszédos Centrál-szállóban vacsorán látta vendégül a magyar delegáció tagjait. Erre az alkalomra meg kellett hosszabbítania a zárórát, mert Komáromban a csehek már hetekkel előbb este kilenc órára halálos néma­ságot rendeltek el. Kilenc órakor mindent be kellett zárni, senki az utcára nem tehette ki a lábát. Hétfőn már kora reggel mozgalmas élet uralkodott a Zsófián és a Szent Imrén. Kánya Kálmán és Teleki Pál már nyolc óra előtt tanácskoztak a szakértőkkel, majd Teleki Pál gróf átment a Szent Imre hajóra s ott tájékoz­tatta a magyar és külföldi újságírókat. A tanácskozás folytatását délután két órára tűzték ki. Mi újságírók már korábban átmentünk, hogy nappali világításnál is láthassuk Komárom életét. A városban folyik a mindennapi élet, nyitva vannak az üzletek, de mégis látni, érezni lehet, hogy ünnepnap van. Mindenki kíváncsi érdeklő­déssel lesi a Vármegyeház-utca felől érkező híreket. Sokan panaszkodnak, hogy a csehek az éjszaka igen sok nemzetiszínű zászlót letéptek. Többen megfigyelték, hogy sok helyen a rendre vigyázó csendőrök és rendőrök szakították le a magyar zászlókat. Több üzlet redőnye le volt húzva. Ezeknek tulajdonosai elmenekül­tek. Üresen tátongtak a híres Bata-cég tágas kirakatai is. Batáék is kivonul­tak. Csak hatalmas reklámtáblájuk hirdette kacagásra ingerlően: „1938 őszi legújabb divat." Az utcákon szinte szünet nélkül hatalmas katonai teherautók robog­nak. A komáromiak figyelmeztetnek a „min-dent visz-sza" ütemére: — Min-dent lop-nak .. . — 70 — 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom