Matolay Géza (szerk.): Felvidékünk – honvédségünk Trianontól-Kassáig. Történelmi eseménysorozat képekkel (Budapest, Vitézi Rend Zrinyi Csoportja, 1939)
Komárom (Dr. Kapy Rezső)
Itt bizony komolyan háborúra készülődtek ... Az első emeleten volt a tanácsterem. Ez a mostani járási főnökség úgynevezett kistanácsterme. Az egész terem nem nagy. A T-alakú, zöldposztós asztal betölti az egész helyiséget. Az asztalok körül huszonhét szék, a zöld posztón papiros, frissen hegyezett ceruzák, gyufa, hamutartók és poharak. A falakat egy fekete szalaggal áthúzott Masaryk-kép és egy zsakettes Benes-fénykép díszíti. Az asztal fölött egy kézzel festett okirat: a Masaryk emlékének törvénybeiktatásáról szóló törvény szövege. Egy kandalló és néhány pálma. Ez lesz a kerete a magyar Felvidék sorsáról döntő tanácskozásnak. (Mellékesen említem meg, hogy honvédségünk bevonulása után ismét ott voltam Komáromban és megnéztem ezt a tanácstermet. A kandalló össze volt zúzva, egyetlen szék sem maradt épen, az asztalról pedig az utolsó foszlányig letépték a zöld posztót — nem a magyarok!) A tanácsterem meglátogatása után már sietni kellett vissza, hogy láthassuk a delegáció bevonulását. Lassan besötétedett. Már az ívlámpák vetettek szórt fényt az utcára, de a tömeg még mindig kitartóan és türelmesen várakozott. Egyszerre a híd felől, messziről, éljen-zúgás özönlött felénk. A zúgás egyre erősödött és valóságos éljen-viharrá dagadt, amikor átcsapott rajtunk. Fél perc alatt végigfutott a hír a hídtól a Vármegyeház-utcáig: Jön a delegáció! Csak annyi időm volt, hogy beugrottam a kordon mellé. Már jött a menet. Elől kezében fáklyával két árvalányhajas cserkészfiú biciklizett. Lassan hajtották a kerékpárokat. Mögöttük jött az autósor, a két miniszterrel meg a delegáció többi tagjával. Kánya Kálmán külügyminiszterrel és gróf Teleki Pál kultuszminiszterrel együtt érkeztek munkatársaik, Pataky Tibor miniszterelnökségi államtitkár, Péchy Tibor földmívelésügyi államtitkár, Wettstein Lajos prágai magyar követ, vitéz Andorka Rudolf vezérkari ezredes, azonkívül több katonai, közigazgatási, gazdasági és rendőri szakértő. Olyan lelkesedésáradat ragadott magával, hogy az újságíró nem tudta teljesíteni a tárgyilagos kötelességét. Megfeledkeztünk mindenről, együtt lelkesedtünk, éljeneztünk, ünnepeltünk a „cseh"-komáromi magyarokkal. Az autókat alig lehetett látni. Valóságos virágfelhők szálltak rájuk. Virágos volt a hűtő, a kerék, az egész kocsi és a virágok között egy pillanatra felvillant a kivilágított autóban Kánya Kálmán fehér feje és Teleki Pálnak, meg a bizottság többi tagjának profilja. És zúgott az éljen, a mámoros lelkesedés, az ütemes, szűnni nem akaró kiáltás: — Min-dent visz-sza! Min-dent visz-sza! — Ká-nya, Tele-ki! Ká-nya, Tele-ki! Az egész csak futó percekig tartott, de ezt a pár percet, akik ott voltak, haláluk napjáig sem felejtik el. — 68 — 5
