Matolay Géza (szerk.): Felvidékünk – honvédségünk Trianontól-Kassáig. Történelmi eseménysorozat képekkel (Budapest, Vitézi Rend Zrinyi Csoportja, 1939)

Beregszász, Munkács,Ungvár (Zathureczky Gyula)

végtelenbe vesző sora tesz tanúbizonyságot. És itt tudtam meg igazán, hogy a világ egyetlen népe sem olyan erős a kereszt hordozásában, a tűrésben és szenvedésben, de a hitben és az öntudatos nemzeti érzésben is, mint mí magyarok. Ünneplő ruhás emberek és asszonyok állottak az útmenti sárban és szórták a virágot a bevonuló csapatok elé. Hirtelen barkácsolt diadalkapu állott a harangtorony előtt, rajta a felírás: Feltámadtunk. Rozzant kapubálványnak dőlve, egy töpörödött öregasszony törölgette a könnyeit. Zúgott, szakadatlanul, az éljen, az Isten hozott. Mint a katonák lába elé hulló virágok, úgy peregtek alá kemény férfiarcokon a könnyek. Aztán beszédek hangzottak el. A pap beszélt meg a tanító. Virággal a kezében kicsiny leányka mondott köszöntőt és amikor a dandárparancsnok felemelte és megcsókolta a lámpaláztól piros gyermekarcot, hangosan felzokogtak az emberek. És a dandárparancsnok torkát is szorongatta a sírás;, mikor a magyar honvédség üdvözlő szavait mondotta el a felszabadult magyaroknak, akik két szörnyű évtizeden át állották a harcot, magyarul és becsülettel. Soha-soha olyan szépnek nem hallottam a Himnuszt, mint Perbenyiken, ahol egyszerű paraszti ajkakról szállott húsz év után ismét imádságosan és szabadon a ragyogó novemberi ég felé, ahonnan akkor bizonyára könnyes szemmel tekintett reánk a magyarok Istene. * Lassan kúszik előre az óramutató. A bécsi döntés értelmében a magyar csapatok november 6.-án déli 12 órakor léphetik át Perbenyik mögött Kiráyhelmec irányában a csapi vasúti vonalat. Állunk a síneken, innen és túlról emberek futnak felénk. Még néhány perc és indulhatunk. Királyhelmec felől lovasok tűnnek fel az úton: Magyarruhás, borjúszájas ingű legények. Jönnek keményen vágtatva és lobogtatják a kalapjukat. Királyhelmec üzenetét, üdvözletét hozzák. Aztán megindulunk mi is és a legények besorolnak a huszárok elé. Az autóbusszal elébük kerülünk és rohanunk Királyhelmec felé. Dombokhoz simulva áll a régi mezővároska. Lórántfy Zsuzsánna egykori kastélyával szemben barátságosan tekint egymásra a katolikus és a kálvinista templom tornya. A templomok előtti téren a sokaság között szorosan egymás mellett áll a két pap: Mécs László és Virágh Béla. A templomdombon ember-ember mellett szorong. Magyarruhás kisleányok állanak sorfalat a bevonuló honvédek előtt. Csupa virág, csupa zászló, csupa boldogság, könny és ujjongás minden. Felharsannak a huszártrombiták és kardok villannak meg a napsütésben. Fedetlen fővel ujjong a tömeg. Lassan, méltóságteljesen sorakoznak fel a huszárok. Imára hívnak a trombiták és szavuk elkeveredik a harangokéval. Süvöltve suhannak meg a tiszti kardok és az acélsisakok alól kemény férfiarcok merednek az égre. Mécs László lép lassan a szónoki emelvényre. A tömeg megmozdul, aztán elcsitul és lélekzetvisszafojtva várja költőpapjának szavait. A napsugarak játékosan táncolnak Mécs László szőke fürtjein, amint égszínkék szemmel néz az égszínkék égbe. — 171 12»