Matolay Géza (szerk.): Felvidékünk – honvédségünk Trianontól-Kassáig. Történelmi eseménysorozat képekkel (Budapest, Vitézi Rend Zrinyi Csoportja, 1939)

Újjászületik a Magyar Honvédség (técsői Móricz Béla )

Az 1848-as honvédség alapja az 1848. évi márciusi törvényekkel megalkotott tíz zászlóalj és egy ütegből álló „nemzeti őrség" volt. Ebből fejlődött a függetlenségi harc folyamán, szinte csodálatos módon, az a közel 170 ezer emberből álló és gyalogságra, huszárságra, tüzérségre és egyéb csapatokra tagozódó honvédsereg, amely kivívta a világ tiszteletét, hiszen leveréséhez két császár hadserege kellett: az osztráké és az oroszé. 1849 utáni két évtizedig nem volt hadserege a nemzetnek. Csak az 1867-es kiegyezés és az ezzel egyidőben törvénnyé vált általános védkötelezettség kapcsán merült fel ismét a honvédség felállításának eszméje, illetve felállításának lehetősége. Ezt a második honvédséget felállításakor csak gyengeerejű, második vonalbeli kisegítő alakulatnak szánták. A nemzet azonban félve őrködött saját hadserege fölött és áldozott érte. A kis hadsereg-csemete egyre terebélyesedett. Az eredetileg 78 zászlóaljból és 28 huszárszázadból álló, második vonalbeli, gyenge honvédség négy évtized multán állandó újoncjutalékot, tüzérséget és egyéb csapatokat is kapott és csakhamar oly első vonalbeli alakulattá fejlődött, hogy a világháborúban nemcsak az ellenség, hanem a német szövetséges is valamennyi magyar csapatra a „honvéd" nevet általánosította. Ennek a 11 gyalog- és 2 lovashadosztályra növekedett világháborús honvédségnek ötven évi fennállás után orvul ütötték ki a fegyvert a kezéből az 1918-as ősz szomorú emlékű eseményei. A harcterekről hazatérő csapatokat az akkori idők forradalmi politikai áramlata feloszlatta és ezzel á második honvédség is a történelemé lett... Kuruc. 114 —