Felvidéki elbeszélők válogatott munkái (Budapest. Magyar Népművelők Társasága, [s. a.])
Tichy Kálmán: A hét kapu
kapdosott, a szíve úgy vert, mintha szét akarna pattanni s bár a végzet közelségét érezte, nem bírta tovább, nem menekülhetett a még nyitott úton, vissza kellett fordulnia s megint esdekelt: — Irgalmazz, szellem, bocsáss vissza, nem bírom el a szeretet melegét... - » — i Lejárt az óra. Immár utolsó próbád elé mégy, halandó ember! Gyarló vohál, bűnös voltál, hatalmaskodó, erőszakos, igazságtalan, szeretetlen voltál. De ha csak egyetlen egyszer jót tettél valakivel, minden meg lesz bocsájtva s azon egyetlen jócselekedeted szárnyain átrepülhetsz az űrön, mely az utolsó kapun, a jócselekeaetek kapu ján túl tátong, s amely űrön túl a jobblét partjára juthatsz. Az űrben kicsi angyalok szálldosnak, megannyi jócselekedet. Mindegyik angyal arra vár, akinek létét köszönheti s amint az a kapun átlép, az angyal szárnyaira veszi s átröpíti az űrön. Tettél-e valaha jót, ember? A Nagyúron remegés futott végig. Eddig minden értékében csalódott, amelyben hitt. Most már nem mert hinni, nehogy újra csalódik. De az utolsó próba irtózatában röpke pillanatok alatt végigkutatta egész életét Nem lelt támpontot. Gyámoltalanul, reszketve dadogta: — Nem tudom, nem tudom .. . Talán tettem olyasmit... — Odaát majd elválik. Az én Uram, aki a te legfelsőbb bírád, irgalmazzon neked! A Nagyúr nem is lepett, szédülten átzuKant az utolsó kapun. Y'njnszín mélység tátongott előtte, azon tói rózsásan derengett a boldog túlsó part. A Nagyúr támaszát veszítve bukott előre. Rekedt i il List hallatott, karjai kétségbeesetten csapdostak teste körül, kezei Uos rettegésben markolták a semmit. Csapongó angyalsereg száil. ista körül, ismergették, nézegették: egyik sem lelte benne a maga mibe r ét. Csalódottan hagyták sorsára s a Nagyúr zuhant, zuhant, jedeimes gyorsasággal a feneketlen űrbe. Mint valami távoli visszhang szállt még a mélyből utolsó jajszava: — Irgalom! Jó lelkek, segítsetek! Tartsatok fel ! Segítség! Segítség ... i Aztán csönd lett, halálos, túlvilági csönd, amilyet, nem ismer a millió életei rejtő Föld s az élő ember. y FslTiűéa fctoMaŕWU 65
