Felvidéki elbeszélők válogatott munkái (Budapest. Magyar Népművelők Társasága, [s. a.])

Ásgúthy Erzsébet: Nyitott ablakok

küszöbön megjelenik egy ingujjas alak. Pipát szőrcsögtet a szája szélén, de csak úgy szárazon. — Mit törődik vele már maga is — rándítja meg a vállát az asszony és sietve dobálja tovább a nokkerlit a gőzölgő vízbe. — No már csakhogy megint sírásba látom. — Sír hát, sír, az eső is esik ... ki bánja? ... De csak ne hallgasson, majd ellátom én mindjárt a baját... — indulatoskodik kicsit bizonytalanul az anyja. — Keresztapa szeljen kenyeret az ebédhez — hallatszik belüről a lány könnyes hangja, — már terítem az asztalt... — és csörögve rakosgatja az evőeszközt. — No, no, jól van már, jól van . .. ahun csak a nap is kisüt maj mii

1.gyár, a kapu felől már derül is.. . — mondja békítőleg erre is, arra is, s keresztet rajzol a kenyér hátára mielőtt megszegi. * — Jön-e sétálni, Valika? — hallatszik a délutáni csendben a kérdés s az udvari ablak előtt megáll egy fiatalember. — A. Mihola úr — dugja ki a fejét a mama. — Jónapot, jónapot — bólogat a „kisztihand"-ra. — Jaj, a Valit keresi, ugy-e? Nincs már itthon, kedves . ., Most ment el alig öt perce ... A litániára sietett... Nem is szeretem már, íogy olyan templomos ez a lány ... — s széles mozdulattal kissé iyugtalanul igazgatja a plissé fodrokat a mellén. — Várjon egy csöppet Mihola úr, megyünk már mi is — folytatja, — csak fölteszem a kalapomat... Azzal behúzza az ablakot s néhány perc múlva frissen glancolva és pomádézva, vasárnapias ünnepélyességgel kivonulnak. Keresztapával és Mihola úrral együtt elnyeli őket a kapu ásító tork?. Ülök az ablakban. S tekintetem terméketlenül hull a szürke falak közé. Kisvárosi vasárnap délutánok meghitt csendje és zsibbasztó unalma leng a kőkockák felett. Szinte hallható koppanással feneklenek meg gondolataim a sárga keramiton. Szemben velem lassan kinyílik az udvari lakás ajtaja, s kissé kuszáitan, gyűrött háziruhában Valika jelenik meg a küszöbön. A körmét rágja egy ideig, aztán a harisnyakötőjét húzogatja, majd észrevesz engem és felköszön az ablakba: — Kezicsókolom! — Jónapot, Valika. Csend. Látom, hogy beszélni szeretne, de nem tudja elkezdeni. Végre megszólal: — Megint betegnek teccik lenni? — Nem vagyok beteg Valika, miért gondolja? — Hát csak hogy egész nap kendőben teccik ülni az ablaknál... — Szokás ez csak Valika ... Meg aztán vasárnap van ... Ráérek. Várom, hogy egy kicsit kisüssön a nap. — Újabb csend. Valika a lábát cserélgeti s ide-oda hintázxa magát a fal mentén 71