Felvidéki elbeszélők válogatott munkái (Budapest. Magyar Népművelők Társasága, [s. a.])

Sági Farkas István: Levél a leányomnak

emlékszem, hogy amikor az első elemiből hoztad a bizonyítványodat s én örömmel vártalak, olyan remegő félelemmel, olyan aggodalommal nyújtottad át a hivatalos papírlapot, mintha csak roszszat tettél volna. De a papír csupa jót mutatott, a tanítónéni azt írta rá, hogy nagyon ió s ez a „nagyon jó" mintázza egész eddigi életedet. A gimnázium hatodik osztályából is ilyen csupa kitűnő bizonyítványt hoztál nemrégiben, azzal a különbséggel, hogy most már nem aggódtál, hanem baráti enyelgéssel kérdezted: — Ugy-e, meg vagy velem elégedve. — De én kételkedő természet vagyok (talán az is bántott, hogy az én hatodikos bizonyítványommal ugyan lenne mit dicsekedni) s azt feleltem: — Hát a kötelességedet elvégezted, főtisztelendő Gödör tanár úr meg lehet veled elégedve, mint jövendő kémikusnővel, de azért egy ebédet még nem tudnál önállóan úgy megfőzni, hogy az apád szemrebbenés nélkül megegye. L. csodák-csodája, egy-két napra rá könnyebb beteg lett édesanyád s te magad főzted az ebédet. A leves ugyan egy kicsit sűrű és kicsit sós volt, úgyhogy még a prágai téli ingyenkonyhán is felástak volna miatta, de halálmegvető bátorsággal azért bekanalazam. A húst is sokáig ,.puhítottad" egy kicsit, de azért apád azt is lenyelte. Sütni azonban már tudsz s ebben lassan túlteszel az édesanyádon. Csak az a baj, hogy apád nem rajong az édességekért, talán azért is, hogy az életből csak hol csendőri, hol polgári hivatalok által kiállított jegyzőkönyvekkel dicsérgették, vagy talán azért, mert egy kicsit többet dolgozik, mint az átlagemberek s azért lát meg az életből is több keserűséget. Te kipirultán, boldogan szolgáltál fel, az öcséd rám nézett, bírálgatni akart, de csodák-csodája, elfogyott a főzted. Gondolj csak vissza majd erre az első ebédre, ha szíved mostani vágya teljesül és ott fogsz ülni a vegyészeti laboratóriumban. Akkor munkaköpeny lesz rajtad s kék szemüveggel figyeled a természetadta csodálatos elváltozásokat. Most azonban még szemüveg nélkül is szépnek látod a világot. Reggeltől estig segítesz, talán már az aratóknak is főztél (szegény aratók, annyi rosszat ettek már életükben!), de biztos, hogy nagymamánál sem ülsz tétlenül s a falusi gazdaság ezer baját tizenhat esztendővel is megérzed. A nagyapád bizonyára azt panaszolja, hogy az adóhivatal megint kétezer koronával több adót követel, mint termés előtt, a nagynénéd azért búsul, mert a kisborjúk soványak s a kislánya elkóborol, csak a nagymama pihen egész napokon át s hatvannyolc esztendejével a szomorú halált várja. Talán nem is jó, hogy ott vagy a nagybeteg közelében s ha nem tudnám, hogy milyen szeretettel tudsz ragaszkodni ar egész, nagyobb családhoz, el sem engedtelek volna. De Te olyan vagy ott. mint valami kis kék pillangó, 67