Felvidéki elbeszélők válogatott munkái (Budapest. Magyar Népművelők Társasága, [s. a.])

Zerdahelyi József: Zakár Manci küszködése

Zakár Manci küszködése (ahogy tulajdon maga elmondja) Ifi a : Zerdahelyi Jószeí Aludtam a küszöbön ültőhelyembe, csak éppen, hogy nekihátaltam a házónk ajtajának, a fejem meg a mejjemre kókkadt. Egy vontában aludtam, míg csak a rendes időben ki nem nyillott a szemem, Ahogy máskor sötéttel ébredtem most is, mert ahhoz voltam szokva, meg tán azért is, mert a hóka dobogása csak így idevert, mintha egv haj alatt háltónk volna. De minek is beszélem, mikor ennek semmi köze a dologhoz és az egészbe ez csak mellékes. Azzal tettem hibát, hogy nem gondoltam a Marisról semmit és beléptem az ólba, oszt megraktam a jászlat a fülledtszagú lóherével, megtakarítottam és hozzáfogtam a pucoláshoz. így történhetett, hogy a Maris, aki este, mikor nálónk szöktettem, édesanyám karja közt megcsendesedett, hajnalkor hazalépett és én nem is váltottam vele szót. Pedig édesanyám szívesen fogadta, nagyhirtelen ágyat is vetett neki, abba fektette, rá is borította a dunnát, hogy ne fázzék, mert reszketett ám a teste szegénynek az ijedtségtől, meg vacogott a foga, akárha hideglelős volna. Aztán hogy elhallgatott a ház, oszt bemelegedett a Maris ágya, el is aludhatott volna benne. Csakhogy nem úgy van a lány, mint a legény, hát Maris is összefente a pehelypárnát a sok rívással, oszt csak meg nem állt a könnye, futott a kinyitott szeméből szabadon. Hogy meghallotta a mozgásomat, lassan kikelt az ágyból és úgy, az egy szál ingben hazaszaladt. Édesapja, Büszke Balogh Péter — egyedül való özvegy ember — akkor már az ólban készítette fejésre az egy tehenet. Vetett eléje egy adásnyi füvet, vizes szalmacsutakkal törülte tisztára a hátulja környékét, megmártogatta a vederbe a farka bojtját, aztán megjárta vakaróval a bőrét. Még almot viliázott alája, kiloccsantotta a cserfa hidlásra a piszkos vizet és másat húzott a vederbe a kútról. Ahogy máskor. Maris sebesen gúnyát öltött, beköíöite a fejét és a kezébe kapta a zsétárt. Egy keveset reszketett a szíve és a szemét is a földre fordította, mikor az óla j tón belépett. Az édesapja akkor vitte a második adás füvet kétmarékra fogva a Hajnal kajla szarva elé. — Jóreggelt, édesapám — parancsolta ki keservesen Maris a szót magából. — Adj Isten, Maris — mondta az ember. A többi szó mind elveszett a pirkadás gondjában és bennük ma54