Felvidéki elbeszélők válogatott munkái (Budapest. Magyar Népművelők Társasága, [s. a.])

Tamás Mihály: Sors

már mutatni kellett tovább. Ki akart térni a fia elöl. megindult a ház felé. — Fogsz te még pusztulni innét, ha mondom ... Nem szánta hangosnak a szót de a fia azért meghallotta. Irtózatos lett benne a vér, mentében kapta el a kabát csücskét az öreg János mellén. — Hogy én? — Te. — Elébb más ... de mingyárt! Szorosabbra vette keze az öreget, úgy tolta maga előtt, elvakult, gyilkoló indulattal. Az asszony sikoltott, a gyermek sírni kezdett, de már nem volt megállás, már ment minden magától, ifjú Jánosban lihegett az indulat, tolta maga előtt az apját, aki háttal nem tudott t lég szaporán lépni, megbotlott Leesett volna, de ifjú János keze erősen fogta, fogta és húzta, végig az udvar kemény földjén. Két együttfutó kicsi barázdát vágott a letaposott füvetlen földbe a két patkó öreg János csizmája sarkán. A kapuig futott a két vonal, még ott is egy keveset. Csak Üt szakadt fel a hörgés az öreg tüdőből, valami embertelen, csúnya hördülés, mint a leszűrt sertésé, ha rosszul talált a hentes kése. — Állj meg, fiamJ Beleütött a szó ifjú János fülébe. Nagyon beleüthetett mert egyszerre elengedte a ruhát az apja mellén, öreg János pedig, ahogy a földre esett, mindjárt feltápászkodott lassan kevés mozdulattal. Felállt., két kezefejét a nadrágjába törölte a portól, azután a nadrágjáról verte le a port Súlyos, irtózatos nagy nyugalom volt ahogy tette, meg ahogy mondta — Ne húzz tovább, fiam, most aztán megyek magamtul is. Ránézett a fiára, a szemében is nagy nyugalom volt Megfordult elindult, lépett kettőt, azzal megint visszafordult — Merhogy én is eddig húztam az apámat... te se húzz tovább. Az.?al már indult Í3 a bizonytalannak, már nem nézett hátra, feje a válla közé esett de nem a bánattúl, hanem csak a sorsát cipelte. 34