Felvidéki elbeszélők válogatott munkái (Budapest. Magyar Népművelők Társasága, [s. a.])

Szitnyai Zoltán: Emlékezés egy selmeci Szilveszterre

merően, tágra nyitott szemmel és hősies igyekezettel, hogy el ne nyomjon az álom, míg meg nem érkezik a várva-várt nagy pillanat Az asztalról már eltakarodtak a tányérok, a bronzrabszolgák vállai fölött megapadtak a gyümölcshegyek, már csak borosüvegek, poharak és feketéscsészék álltak a lakoma résztvevői előtt. A csibukok, szivarok kékes füstje finom hálóból szőtt sátorként fonódott össze a fejek fölött. Az előbb még az ételeket méltatták, Mari néném művészetét és az italok ízét de amint a tömzsi kismutató keresztülballagoít a Xl-es számon, valami izgatott elfogódottság lett úrrá a jelenlevőkön, a férfiak elkomorodott gondolataikba merültek, az asszonyok könnyed vígsága is lefutott, mint hirtelen olvadás leve a sziklák között és szeliden szivárgott a férfihallgatás mélyértelmű csöndjébe. Valamennyien az órát nézték. — Vájjon mit hoz a jövő? — sóhajtott fel anyám, szavakba öltöztetve mindannyiunk közös gondolatát. Pali bátyám eldőlt a széken, hosszúszárú csibukját elfektette az asztalon, mintha e mozdulattal az idő távlatába állítaná jóslatszerű szavait: — Az idő mi magunk vagyunk. Talán mi már nem, adja isten, hogy ne kelljen azt megérnünk, hanem ez a gyerek — és felém mutatott, — meg az urak — és a csibuk az asztal végén üiő káplánok felé bökött, — ők majd látni fognak itt olyan rianást, aminő nem volí az ezer év alatt Apám magas homloka még a szokottnál is sápadtabbnak látszott, ujjai idegesen csavarták bajuszának végét — Komor beszéd — mondta réveteg nézéssel és olyan mozdulattal, mintha gyötrő látomás képét akarná a szó hatalmával szétütni maga előtt — A valóság a komor! — kiáltott fel az egyik fiatal káplán. Felugrott a helyéről és a korok, rangok szigorúan megállapított rendjét izgatott tiszteletlenséggel feldúlva, kibontott térképpel lobogott egész a főpap helyének magasságáig és ott, a csörrenve félretolt poharak között, az asztalra terített egy térképet. — Ez a valóság, ez a jövő! Mintha bomba robbant volna, úgy ugráltak fel helyeikről az urak. Fejek hajoltak a térkép fölé, felháborodott kiáltások és kérdések hangzottak: — Gazság! ... Honnan vette ezt? ... Ki mer ilyet terjeszteni... Egy ősz hajba keretezett, finom papi arc kémlelő tekintettel nézte hosszan a fiatal papot — Mi akar ez lenni? Jóslat vagy fenyegetés? — kérdezte aztán. Az én kezemben jóslat, de sokaknál fenyegetés! — kiáltotta a káplán. Majd tüzes, barna tekintete kutatva ostorozta végig a többi arcokat: — Talán itt is akadnak közülük, ennél az asztalnál. Pillanatnyi csend támadt. Mint amikor Jézus szólt az Űrvacsorán arról, aki csókkal fogja elárulni. Minden arc e tetemrehívó férfi felé emelkedett azoké is, akik tiltakozásuk judáši szavai mögé rejtették annak tudatát, hogy árulókként ülnek e bizalomteli és jövőt féltő 28