Gúthori Földes Gyula: Felső-Csallóköz árvédekezésének története (Pozsony. Felső-Csallóközi Ármentesítő Társulat, 1896)

Átmeneti korszak, az ármentesítő társulat megalakulásáig

80 közgyűlést hívjon egybe, melyen az alapszabályok újra tárgyalandók és a minisztériumhoz felküldendők lesznek. Az e czélból május hó 15-ére összehívott közgyűlés az átdolgozott alap­szabályokat és gátvédelmi szabályzatot elfogadván, a minisztériumhoz felter­jesztette. Az igazgató választmánynak a töltések méreteire, a Tapolánszky-féle térkép megvételére, a Gardner Tivadar mérnökkel megkötött szerződés hely­benhagyására vonatkozó indítványait elfogadja. Egyszersmind a naponként sza­porodó Írásbeli munkák díjazására a sztiséges fedezetet utalványozza. A töltés vonalának tervezésére kiküldött bizottság bejárván az öreg-dunai töltéseket, kijelölte a levágandó görbületek helyeit, s ajánlotta, hogy az összes Öreg-Duna menti töltések Stilytől Szunyogdiig 4 méter korona szélességgel építessenek ki; ezen indítványt a közgyűlés szinte elfogadta. 1886 november hó 10-én tartott választmányi ülésben jelenti be az elnök, hogy a társulat alapszabályait a minisztérium helyben hagyta, mire a választ­mány a társulat végleges megalakulásához szükséges intézkedések, a tisztviselők javadalmazásáról és a gátőrök fizetéséről a közgyűlés elé terjesztendő javaslatot készit. A helybenhagyott alapszabályokban felállított tiszti kar javadalmazására nézve indítványozza, hogy: Igazgató fizetése 800 frt úti átalánya 400 frt 1 évre 1200 frttal, Mérnök fizetése 1200 frt úti átalánya 600 frt lakbére 200 = 2000 frttal, Pénztáros fizetése 300 frttal, a gátőrök fizetése egyenként 150 frttal álla­píttassanak meg. A választmány és a számvizsgálók díj nélkül működjenek. A gátrendőri szabályzat az állandóan készletben tartandó anyagok mennyi­ségét is eleve meghatározandónak rendelvén, erre nézve is megteszi javaslatát. Végre a választmány összeállítja az 1887. évre szóló költségelőirányzat tervezetét is. Tudomásul vette a tervezett végleges töltések irányának kitűzésére ki­küldött bizottság jelentését is. 1886 deczember 4-én tartja meg a társulat alakuló közgyűlését. Az elnök visszatekintvén a társulat alakulásának tiz éves viszontagságaira, a gyű­lés a társulatot a megerősített alapszabályok értelmében megalakultnak jelenti ki, és nyomban az első fizetési szabályzat megállapításához fog, tárgyalási alapul az igazgató választmány tervezetét elfogadván. Az igazgatót egyelőre a közgyűlés inkább tiszteletbeli, a többi tisztviselők fölött álló vezető és ellenőrző közegnek tekintvén: részére rendes fizetést nem rendel, hanem útazási átalányul 600 forintot, az általa biztosítandó társulati iroda bérére átalányul 200 frtot, együtt 800 frtot állapított meg. Egyebekben az igazgató választmány tervezetét elfogadta. Elfogadta az árvédelmi anyagok beszerzésére, azok mennyiségére vonat­kozó választmányi tervezetet is, t. i. hogy beszerzendő 45 talicska, 45 föld-

Next

/
Oldalképek
Tartalom