Gúthori Földes Gyula: Felső-Csallóköz árvédekezésének története (Pozsony. Felső-Csallóközi Ármentesítő Társulat, 1896)
Árviz elleni védekezés a legrégibb kortól a vármegye vezetése alatt
36 teni. 1 Mindezen egymást sűrűn követő átzárások, melyek az iszapot felfogták, de a kőkidak fenekébe fektetett fagalyak és kavicsréteg közt az átszűrődő víz lefolyását nem gátolták, nagyon elősegítették az ereknek, laposoknak természetes feltöltését. Ez a körülmény oka lett annak, hogy több és több, később valamennyi a Dunákból kiszakadó érnek torkát igyekezett a lakosság elzárni, ezzel menteni szándékozván a már használhatóvá lett mélyebb fekvésű földek, laposok, holt Dunák terméseit. Igen természetes, hogy ezen elzárások, a visszaszorított víz szintjének némi felduzzasztására vezettek, mi a lakosokat kénytelen kelletlen nagyobb összefüggő töltésezésekre szorította. Hogy mikor jutottak el őseink az összefüggő töltések elkészitéseig, arról irott emlékeink nincsenek, de hogy igen régen eljuthattak odáig, tanúsítja Zsigmond királynak Somorja városa kértére 1426. évben kiadott következő nyilt parancsa. 1 ,,Mi Zsigmond Isten kegyelméből a Rómaiaknak mindig felséges királya, Magyar, Cseh- és Horvátországok királya stb. a Pozsony megyei Csallóközszigetben birtokos összes és egyes nemes embereknek, és más birtokló lakosoknak üdvöt és kegyelmünket. Nemcsak kedves hiveink Rozgon István és György Pozsony vármegye főispánjai jelentéséből, hanem Somorja városunk polgárainak nevében tett kérésből is megértettük: hogy a Duna vize már több lefolyt év óta rendes folyásából kitérni szokott, partjait elszakgatja, és oly magasra növekszik, hogy partjaira kilépve az utakat és falvakat elönti, és nagy rohamossággal a szántható és használható földek nagy részét és névszerint Somorja városunk szántóföldeit ilyen rohamos elöntésekkel, árvizekkel semmivé teszi annyira: hogy azon földek birtokosainak haszonvételére nézve ezek semmi értékkel nem birnak. 1 Kőhidakról több Árpádkori okmányunk szól. — Olgyayak levéltára, Bartal György commentárjai, Ortvay Árpádkori vízrajza. Hízelgő lenne ugyan feltenni őseinkről, hogy magas miveltségiik mellett, már a 13 ik században egész sereg széles vízen „kőhidakat" állítottak itt, hova a fejtett követ ugyancsak messziről kellett volna hordatni, nem is szólva a vízálló s minden egyéb mész hiányáról. Am ezen feltevéstől el kell állanunk, tudót tudván, hogy Csallóközben mit neveztek őseink napjainkig „kőhid"-nak. Azon természetes gázlókat, hol a víz sodra kövecset rakott a fenékre, okirataink nem mindig mondják kőhidnak, hanem gázlónak. „I\őhid"-at a semlyékes, süppedékes ereken mesterségesen is csináltak úgy, hogy a süppedékes, vizes talajra sűrűn összenyomott fagalyakat, rőzsét, pőst fektettek oly vastagon, hogy a reá hordandó „kövecs "-et a feneketlen semlyék el ne nyelhesse, s hordtak reá a ma „fedőanyag"-nak nevezett kövecset mind addig, míg az a semlyék fölé nem került. Ez volt a kőhid. Ezt a szükséghez képest, különösen az első években újra és újra feljebb töltötték kövecscsel, a mennyivel sülyedt. Az így elkészített átjáró jobban megfelelt czéljának, mintha kőből vagy fából csináltak volna hidakat. Ezek fölött elfolyott a nagy vizek árja kár nélkül; míg a híd-, áteresz nyílásokat, ma is legbizonyosabban átszakítja a sok erővel jövő, a nyílásokba be nem férő árvíz „Kő"-nek nevezi máig a csallóközi a Dunában tiszta kövecsgörgetegből alakuló zátonyszigeteket mindaddig, míg a magas vízállás homokkal benem borítja es a homok közt a fűzfa s egyéb gaz, bozót ki nem kel; — egyébként erre mutat egy 1421. évi határjárási okmány Bart. Com. Man. melyben „Kwhyd" alias Zaraz fuen'' van Karcsaszélen említve.
