Duba Gyula (vál., előszó): Fekete szél. Fiatal szlovákiai magyar prózaírók antológiája (Bratislava. Madách, 1972)

Duba Gyula: A szlovákiai magyar novella

leti írás, s ezt is a szükség szülte, bár a fábryas gond és igény végül is ragyogó gondolati értékké nemesítette. A novellával szembeni tanulmányírói vagy szerkesztői álláspontunk az, hogy megírjuk — illetve ismertetjük — azt a környezetet, valóságot, amelyben a novella születik. Esztétikumánál jobban érdekel bennünket társadalmi háttere, közvetlen közéleti szerepe fontosabb számunkra, mint stílusa és művészi színvonala. Antológiáink bevezetőjében — a múltban és a jelenben — annak a ténynek a különféle vázlatait olvashatjuk, hogy a szlovákiai magyar irodalom létezik, hogy milyen körülmények között létezik és milyen jellegű. Esetleg: mik a célkitűzései. Szó esik közben az írókról is, de a novelláról alig. Talán olyan elgondolás jegyében történik mindez, hogy beszéljen a novella önmagáért, s 'ezt az indokolást el lis lehetne fogadni, ha a szlovákiai magyar novelláról elméleti szinten máshol, az elemző tanulmány, a műfaji jegyeket és értékeket kereső kritika vagy az elméleti tanulságokat összegező esszé színvonalán szó esnék. De nem esik. A jobb híján kritikává testesedő recenzió nem az, amire a mi novellánknak szüksége lenne. Az elmélet — vagy elméletek — hiányoznak. A jugoszláviai Híd 1971/1. számában Esztétikai gondolkodásunk történetéből cím alatt összegyűjtve találjuk a jugoszláviai magyar irodalom esztétikai-elméleti örökségét, amely a maga körülhatároltságában is gondolatgazdag és értékes hagyomány. Az Irodalmi Szemle ilyen számot — irodalmunkra jellemzően — aligha tudna összeállítani, elméleti irodalmunk nagyon szegényes. Ne hunyjunk szemet e felett a hiányosságunk felett, mondván, hogy a novella, az irodalom a fő, s az elmélet csak másodlagos „műfaj". Az elmélet nélküli irodalom (megjegyzem, nem irodalomtörténeti jellegű, de művészetfilozófiai és esztétikai-felfedező igényű irodalomelméletre gondolok] légüres térben mozog, mert nem ismerheti önnön valós és korszerű értékeit, és nem tudja levetkőzni esetleges megcsontosodott és elavult hagyományait. „A magyar elbeszélés konzervatív műfaj. Aki eget akar rengetni vagy a külföldet majmolni, írjon verset vagy tanulmányt; az elbeszélés földön jár, nem cibáltatja magát a koráramlatoktól. A magyar elbeszélő azt tartja, hogy van élet, 6