Duba Gyula (vál., előszó): Fekete szél. Fiatal szlovákiai magyar prózaírók antológiája (Bratislava. Madách, 1972)
Keszeli Ferenc: Elnapolt holnapok
kenyeret, zöldséget, húst és tojást. A férfi a lépcsőházból visszament a henteshez csontért. Tizenöt perccel később ért haza, a nő porszívózott. — Megvettem, velős csont — mondta. A nő nem válaszolt, tálán nem is hallotta, búgott a porszívó. Később ismét megszólalt. — Ml baj? — Semmi! — Mi baj? — Semmi! — Mondom, hogy semmi! Mit nézel? A férfi fölállt, odament a nőhöz, magához ölelte: — Semmit, kedves. Aztán mindketten foglalatoskodtak, látszólag nem is csinálták semmit, s látszólag úgy viselkedtek, úgy mozogtak és olyan arcot vágtak, mintha minden a legőszintébben zajlana azon a délutánon. S tálán így is volt igaz. Később a nő öltözni kezdett, s mert a férfi nem tudta mire vélni, megkérdezte, hova készül. A nő őszintén felháborodott, és felemelte a hangját: — Tegnap is, tegnapelőtt is megmondtam, hogy ma hová akarok, illetve hová akarunk menni. — És tegnap se, tegnapelőtt se szóltam rá semmit. — Mert te ilyen vagy ... — Mert én tavaly is, két hete is, tavalyelőtt is megmondtam már neked, hogy én oda nem járok szívesen, pontosan, érthetően és meggyőzően megmagyaráztam már, hogy ott engem megaláznak, ami nekem se jó, meg neked se jó. — Téged ott senki nem aláz meg! — Néhányszor már megegyeztünk abban, hogy ott engem igenis megaláznak, és így van jól, ők se jönnek utánam, én se megyek utánuk, legalább tapintatosak. Különben is egészen más emberek, mint én, nem is tudok velük miről beszélni, legfeljebb annyit tudok mon84