Duba Gyula (vál., előszó): Fekete szél. Fiatal szlovákiai magyar prózaírók antológiája (Bratislava. Madách, 1972)

Keszeli Ferenc: Kristálytiszta szombat

kor elkövettem. Pedig nem csináltam én semmit, csak néztem Esztert, és kétértelmű hívását biztatásnak véltem. — Gyere, segíts, ne félj, senki sincs itthon ... nem maradok adósod. Felkaptam vagy Öt csomó kukoricát, és másztam a létrán felfelé. Nem fizetség volt az a szeretkezés. Én süldő legény voltam, Eszter volt az első nő életemben, de az ő szenvedélye sóikkal vadabb volt, mint az enyém. Két gyerek anyja volt akkor, huszonnégy éves, én meg tizennyolc. Aztán oda jártunk a szigetre Eszterrel, ott találkozgattunk még a következő nyáron is hetente egyszer vagy kétszer, délelőttönként. Oda járt gyomért, én meg azt mondtam, fáért megyek. És olyan hosszú idő után ott a szigeten, amely csak tavasszal volt sziget, ha a folyó megáradt — zavarba jöttem önmagam ©lőtt, és elmenekültem. Pedig milyen igaznak és találónak véltem aznap délelőtt Letó szavait, amikor azt mondta, minden nőügye úgy élt benne, mint egy nagy utazás, gazdagabb volt velük, általuk többnek érezte magát. Pedig én tudom, hogy Évát szereti, nagyon szereti. És Éva két hónappal ezelőtt elhagyta Letót. Eszterről csak Nelli tudott, meg talán anyám sejt valamit. Már nem emlékszem rá, hogyan jutottam haza — eveztem-e, vagy csak a víz hozott? Talán eveztem, mert arra még emlékszem, hogy nagyon gyorsan akartam Gyulával találkozni. Megkötöttem a ladikot, az evezőket is otthagytam, és mentem Gyuláékhoz. Az udvaron ült, kezében egy szőlőfürtöt tartott, és egyenként dobálta a félérett szőlőszemeket a tyúkoknak, azok meg verekedtek értük. Anyja a konyhában sírt, észre se vette, hogy ott jártam. Le se ültem a farönkre, Gyula felállt, megfogta a vállamat, és kivezetett az utcára. 76