Duba Gyula (vál., előszó): Fekete szél. Fiatal szlovákiai magyar prózaírók antológiája (Bratislava. Madách, 1972)

Duba Gyula: A szlovákiai magyar novella

tusánál a választóra (az emberre) kora és élettere valósága hat; így kényszeríti ránk a valóság akaratát, azaz stílusát. Stílust választunk, de nem önkényesen, azért is keressük és nem átvesszük, hogy éppen a megfelelőt — a számunkra igazat — sajátítsuk el. Stílust átvenni is lehet, de kockázatos, mert az egyéni tartalmat csak elértéktelenítheti. Minden sajátos tartalomnak meg kell, hogy legyen a maga stílusa (formája). Saul Bellow mondta egy interjújában Faulknerről: „Egyes regényeiben a szimbolika (ilyen például a Megszületik augusztusban) túlságosan tökéletesen stimmel ahhoz, hogy ne villanjon föl bennünk: a kritikai irodalom hatással volt rá. Különbség van »kultúracsinálás« és regényírás között. Amikor előre megfontoltan fűznek szimbólumokat cselekvésekhez vagy jellemekhez, ez »kultúracsinálás«. Faulkner hihetetlenül intelligens ember volt, nagyon lebecsülnénk éleselméjűségét, ha azt hinnénk, hogy ennek nem volt tudatában." A stílus formajegyek, jelek és szimbólumok összessége, fiataljaink pedig keresők, a forma kezdő építészei, és a jelekhez való viszonyuk az „átvevés" stádiumában van. A készen kapott szimbólumok valósághoz csatolásának a veszélye fokozottan fenyegeti őket. Nemcsak azért, mert fiatalok és tapasztalatlanok, nem is azért, mert kevés közvetlen elődjük nyújt a számukra alkatuknak megfelelő és elfogadható példát és útmutatást, hanem azért, mert a modern irodalom maga is a keresés időszakát éli („Az igazság az, hogy voltaképpen nem munkáltuk ki a fikciónak azt a formáját, amely be tudná fogadni a modern élményvilág minden izgalmát, bohócságát és töredezettségét" — mondja ugyancsak Bellow), és soha nem látott mennyiségben kínálja a megemésztetlen, félig kész vagy talmi formákat és stílusjegyeket, melyekhez azonban — nem szabad elfelejteni! — valóságelem is tapad. Az ilyen kész arcú jelekhez történést és jellemeket keresni nem lehet feladatunk, mert ezáltal önmagunkat adnánk fel. Az antológia szerzőinek a kötetbe fel nem vett, korai munkáiban lépten-nyomon találkozhattunk ilyen — legtöbbször Kafkától, Camus-től, Kerouactól — átvett jelekkel, amelyekhez elvont fikciót szerkesztettek (pl. Mikola Anikó: A torony), hogy általa kifejezzenek egy sajátnak hitt, de lényegében utánérzésre épülő vagy még pontosabban: egy már meglévő formában 30