Duba Gyula (vál., előszó): Fekete szél. Fiatal szlovákiai magyar prózaírók antológiája (Bratislava. Madách, 1972)

Duba Gyula: A szlovákiai magyar novella

Pál is meglátott és értékelt benne, s ez eredendő feladata. A másik szempont az irodalom fejlődésének természetéből következik: az időnként kicsúcsosodó és egyeduralomra törő tendenciáknak a váltakozása viszi előre benne a haladást és teremti meg egyensúlyhelyzetét. Az extremitások szirtjei között teremtő folyam hömpölyög, amely lecsiszolja az érdes felületeket, kiszögelléseket, bántó éleket, és lassú mozgással értékeket dob a felszínre. Az irodalom felszínét időnként pózok uralják, melyek eltakarják a mélyt, ahol már érik a kiegyenlítődés lehetősége, s az új értékek feltörni készülődnek. A szlovákiai magyar prózának — de a költészetnek is! — szüksége volt egy határozott irányvételre az egyéniség szempontjai, a szubjektum belső világa felé, hogy újra értékelje önmagát és megkeresse új és korszerű egyensúlyhelyzetét. Tőzsér Arpád írta le annak idején fiataljainkról, hogy írásaikban „az intellektuális hős készülődik", s bár ez a hős nem lesz irodalmunk kizárólagos témája, ahhoz, hogy új írói tartalmakat lássunk meg, műveinkben teljesebb tartalmi-formai egységet teremtsünk, hogy a változó világgal együtt előrelépjünk, ez a hős elengedhetetlenül szükséges, jó esetben az irodalmi műkedvelőség korszakának a végét jelentheti. De a legizgalmasabb és legtöbbet sejtetőbb az a velük kapcsolatos észrevétel, hogy következetes önvizsgálatuk és én-központúságuk — a szlovákiai magyar psziché értékelése —, s a modern világirodalmi áramlatok felé fordított figyelmük az első — talán még tétova és kezdetleges, de mindenképpen felismerhető — lépés a kisebbségi sorstudatból, az alacsonyabbrendűséget sugalló, provinciális érzésekből kifelé vezető úton. És az út kezdete a szocialista társadalom kínálta egyetemes emberségtudat és szabad világérzés felé is. Vizsgáljuk most meg fiatal prózaíróink formai kísérleteit, a stílusukat, szem előtt tartva, hogy „a forma az idő reprezentánsa a művészetben" (Kassák: Az új művészet él). Miért idézheti Fábry Zoltán Verweyt: „A forma: igazság"? A szó, a fogalom értelme és értéke dialektikusan változik, illetve fejlődik az időben, és az igazságot ellenőrző valóság — mondhatjuk társadalmi gyakorlatnak is — állandóan próbára teszi a szavak hitelét, mely szavak arra hivatottak, hogy 25