Duba Gyula (vál., előszó): Fekete szél. Fiatal szlovákiai magyar prózaírók antológiája (Bratislava. Madách, 1972)

Mikola Anikó: Át az üvegfalon

— Tele volt ízléstelen jelenetekkel. Utánagondol ainnaik, amit mondott, a szavak idegenül rezonálnak a fülében, és egyre távolodnak. — Mire gondolsz? — kérdezi János. — A verekedésekre? Tudom, nem szereted az ilyesmit. — Ö, dehogyis. — Kár, hogy eszébe juttatta, ezt el akarta süllyeszteni jó mélyre. Vér, vér, sebek, egészen élethűen megjátszott kín, halál. Torokba, mellbe, hasba futó penge. Akasztott ember szőrös, fehér lábszára hintázik, jobbra-balra, mint az inga, egy szörnyű óra ingája. Sóhajok, könnyek és nevetések a nézőtér egyarcú, ezerszemű masszájából. Az idő és halál borzalmas óraütései, ti'ktak, tikta'k, kések, kardok, kaszák! Nem! Nem! Elég! — Nem, nem arra gondolok. — Nem akarok gondolni rá, elég, mást, valami mást kell keresni. Mi volt még? Kastély, hálószoba, heverő, arany, arany, a fiú keze az asszony arcán, nyakán, mellén. Szemérmetlen, érzéki játék a vággyal, odaadás és birtokba vétel, az aktus látszatát keltő csúfondáros játék a kamerák láthatatlan kulisszái előtt... és most meg kell mondanom, mire gondolok, miért tetszett, miért nem tetszett, valamit mondanom kell, ami tárgyilagos, ami azt a benyomást kelti, hogy „ez az én véleményem". — Maga a történet érdekes. Szívesebben láttam volna fekete-fehérben. Valóban nem rossz. Kár, hogy tucatfilmet csináltak belőle. — Ez igaz — bólint János. Ez a válasz az ő szájíze szerint valló. A gyalogjáró ovális térré tágul, az autó szürke foltja zárja le kijáratát. János megcsörgeti a kulcsokat, de mielőtt kinyitná a kocsi ajtaját, eszébe jut valami, megáll: — Gyere, igyunk egy konyakot. Helén felfrissül: — Az jó lesz, igyunk. Az éjszakai bár víziója. 257