Duba Gyula (vál., előszó): Fekete szél. Fiatal szlovákiai magyar prózaírók antológiája (Bratislava. Madách, 1972)

Mikola Anikó: Emberevők

— Igen. Légy szíves. — Tudod-e, mit ünnepelünk ma? A fiú ránézett, és nemet intett a fejével. Az asszony zsíros arcán csak úgy fénylett a titokzatosság. Előrehajolt, s úgy nézett vissza a fiúra, mint egy éhes állat. Két kövér melle az asztalon feküdt, kiduzzadt a kivágott nyári ruhából. A fiú nem bírta tovább, elfordult. — Te kis buta, te — dorombolta az asszony —, látod, mi lenne, ha én nem volnék melletted? Tényleg nem tudod, milyen nap van ma? — Nem tudom — mondta a fiú, és a körmét rágta. — A névnapod! — bökte ki diadalmasan az asszony. — Meglehet. — Hogyhogy meglehet? Nem szoktad megünnepelni? — Nem. Soha. Még senkinek se jutott eszébe, hogy szóljon. — Szegénykém! Vettem ám neked valamit — sugárzott az asszony, és besietett a szobába. Izgalmában megbotlott a küszöbön, kis híján elterült. Átkötött csomaggal jött vissza, az asztalra tette, és kapkodva bontani kezdte róla a papírt. — Ide nézz! — mondta, és egy sötétkék pulóvert húzott elő a csomagból. — Tiszta gyapjú! Egy vagyonba került, de nem számít! Ugye, gyönyörű? — Állati — mondta a fiú, és csak ült. — Az én ízlésemben megbízhatsz! Na gyere, próbáld fel hamar, hadd lássam rajtad! A fiú felállt, magára húzta a pulóvert. — Menj tovább egy kicsit, hadd nézzelek... A fiú továbblépett, a konyha közepén megállt. — Fordulj meg! A fiú megfordult. Ügyetlenül lógatta a karját. — Jobban el se találhattam volna. Nagyszerű! Tökéletes! A fiú csak állt. — Mondj már valamit! Tetszik? 252