Duba Gyula (vál., előszó): Fekete szél. Fiatal szlovákiai magyar prózaírók antológiája (Bratislava. Madách, 1972)

Mikola Anikó: A sárga macska délutánja

Űjra rám néz, szemében kialszik a sárga láng, zöld lesz, mint a csendes, áttetsző víztükör. — A válaszokra nem nekem van szükségem, hanem neked. Hogy emlékeztesselek. Ti hajlamosak vagytok rá, hogy nagyon könnyen felejtsetek. Ha valami kényelmetlen, nem akartok emlékezni rá, akkor egyszerűen azt mondjátok, hogy nincs, nem volt, meg sem történt soha. Ebben, sajnos, igazat 'kell adnom neki. — Hát tessék, 'kérdezz. Mit akarsz megtudni még, illetve mire akarsz még emlékeztetni? — Rendben van, újra felteszem a kérdést: voltál a szüleid házán kívül máshol is? — Voltam. Tudod, hogy vannak barátaim, és éppen abban a nehéz időszakban győződtem meg róla, hogy jól választottam meg őket. Azóta is jóban-rosszban öszszetartunk. — Megint nem arra válaszolsz, amit kérdeztem. Csodálom a türelmét, de imost már nem merek tovább visszaélni vele. — No jó. Hát máshol is voltam. — Mint vendég? — Mint vendég. — Hívtak? — Nem. — Tehát hívatlanul mentél. Bekopogtál, mint egy koldus. És remegtél, hogy aki kijön, nem mondja-e majd azt, hogy a ház gazdái éppen most mentek el valahová. — Ne kínozz. — Miért mentél? Pénz kellett? — Tudod, hogy pénzt csak az anyámtól fogadtam el. Dolgozni akartam. Fél évi lakbérrel voltam adós. Meg még sok minden mással is. — Tehát mégiscsak pénzért aláztad meg magad. Vendéggé lettél a pénzükért. — Mit tehettem volna? Ha éhen halok, még a saját 243 16'