Duba Gyula (vál., előszó): Fekete szél. Fiatal szlovákiai magyar prózaírók antológiája (Bratislava. Madách, 1972)

Mészáros László: Aknamélyből árbockosárig

ha új és váratlan helyzetbe vagy probléma elé kerültem. Először jön a düh: miért? Utána a vágy: tudni! És végül az elszántság: minden poklokon át! Mi van ott, e végtelen víztömegen túl? Anglia! Milyen megnyugtató érzés ezt tudni. De mégis kevés! Meg kellene nézni! Párizsban elmentem az egyik fiúval „rokonlátogatásra". Nem mert egyedül nekivágni a városnak, számomra pedig kész gyönyörűség volt róni az utcákat, kezemben a térképpel. Gyerekjáték Sévres-ből Neuillybe jutni: a metróval felszaladtunk a Diadalívig, átszálltunk a Pont de Neuilly felé, és az utolsó előtti állomáson leléptünk. Az Orléans-i utcán és a Churchill téren keresztül máris az Inkermann bulváron voltunk. Párizs! Egy hét a világ legszebb városában. Borzasztóan kevés. Megöli az embert az esztelen turistatempó. Robert mesélte, hogy a Louvre megtekintésének rekordját állítólag egy amerikai hölgy tartja, aki alig egy óra alatt az összes termen keresztülrobogott. Kattogó Kodakok, rohanás — ez minden. Különben minden elolvasható a különféle útikönyvekben, minek ilyesmire fecserélni az időt! Bántott ez a sznob éhség: mindent látni! Mindez csak azért, hogy elmondhassák: igen, láttam, voltam ott. Háromórás bolyongás után kitántorogtam a Louvreból, és kisétáltam a Szajna-partra. Leültem egy kőre, lent a rakparton, és bámultam a várost. Jobbról az Eiffel-torony, balról a Művészetök hídja, mögöttem a Louvre, lábam alatt a Szajna ... A panoráma gyönyörű, miért nem vagyok hát boldog? Valami nyugtalanság vibrált bennem. Mindez szép és bámulatra méltó, de ... ez az igazi Párizs? Csak a Louvre-ra kellene egy év! Lent, az egyiptomi emlékek között sokáig álltam — megbűvölve. Alig járt arra valaki. Volt valami nyugtalanító és felemelő a sok ezer éves szobrok, szarkofágok némaságában. Ide nem hallatszott el a város zaja, itt nem futkostak kíváncsi turisták, itt az örökkévalóság 215